Lauren Morrill - Vakrandi a végzettel

Julia semmit nem bíz a véletlenre, köszöni szépen. Pláne nem egy tanulmányi kirándulást Londonba, ami a hozzá hasonló Shakespeare-rajongóknak az ígéret földje!

Csakhogy a kiszámítható terveknek lőttek, amikor idegesítő osztálytársával, a szabályokat hírből sem ismerő Jasonnel kerül párba az út idejére. Már első este egy vad buliban találják magukat, és másnap Julia flörtölős SMS-eket kap egy ismeretlen számról! A lány persze kíváncsi a rejtélyes imádóra, ezért alkut köt az ördöggel (izé… Jasonnel), aki segít kideríteni, ki küldi az üzeneteket, ha Julia hajlandó végre lazítani egy kicsit. A kalandos hajsza során a lány sok mindent megtanul, ami nem szerepel (kismillió) útikönyvében − például hogy semmi nem lepi meg annyira az embert, mint az igaz szerelem.
Író: Lauren Morrill
Eredeti cím: Meant to Be
Kiadó: Móra Kiadó
Oldalszám: 392.
Kiadás éve: 2015.

Kellemes meglepetésként ért, hogy születésnapomra megkaptam ezt a csodálatos könyvet. Nem meglepő módon rögtön az ajándékozó nyakába ugrottam, jelen esetben a legjobb barátnőmébe. Mihelyt megkaptam azonnal neki is kezdtem. Sajnos órákon nem olvashattam így nehéz szívvel, de letettem. A tekintetem folyton visszavándorolt rá, aztán az órára, hogy mennyi idő van még hátra, hogy ismét a kezembe vehessem és elmerülhessek a történetbe.  Órák után siettem haza, hogy folytathassam az olvasást.  

Olyan szinten magába szippantott a történet, hogy észre sem vettem, hogy eltelt az idő, csak amikor sötétedni kezdett, és nem láttam rendesen a betűket. Az oldalak egyre csak fogytak és nem tudtam eldönteni, hogy mit szeretnék jobban. Azt, hogy megtudjam mi lesz a vége, vagy pedig azt, hogy soha ne legyen vége a történetnek. Sajnos nem volt választásom és elértem a könyv végére.  Az utolsó oldalakat hatalmas vigyorral az arcomon olvastam el. Mikor végeztem és becsuktam a könyvet elszomorodtam. Tudatosult bennem, hogy vége, pedig olyan szívesen olvastam volna még tovább, tovább és még tovább. 

A borítóról:
Az egész egy nagy összevisszaság, mégis azt kell mondanom, imádom. Figyelemfelkeltő, és vicces.  Szerettem simogatni a Móra felirat felett azt a kis fácskát. Még ha ez viccesen is hangzik. Élvezettel húztam végig az ujjaimat a borítón. A színek harmonizáltak és egyik motívum sem volt elnyomva. Persze azért a két emberkére a borító közepén mindenki felfigyelt.

Fülszövegről:
Szerencsére a fülszöveg nem lő le semmilyen poént.  Egyszerű és tömör, mégis figyelemfelkeltő. Az utolsó mondatot újra és újra elolvastam. Nagyon megtetszett. 

Történetről:
Olvasás közben azon gondolkodtam, hogy két ember, akik a mindennapokban szinte tudomást sem vesznek egymásról, egy ismeretlen nem mindennapi közegbe, mennyire közel kerülhetnek egymáshoz.

Big Ben

Imádtam, hogy egy „stréber”, szabálytisztelő, kissé merev lányt kimozdított a komfortzónájából, még ha néha Julia átesett a ló másik oldalára. Kicsit hasonlít rám. Jobban szeretem a megszokott dolgokat, és rosszul vagyok, ha valami változás áll be az életembe (persze ezeket aránylag hamar megszokom), vagy felborul az úgynevezett napi rutinom. Nem arra kell gondolni, hogy most elmarad egy órám vagy ilyesmi, hanem „komolyabb, meghatározóbb” dolgok. Persze a hülyeségbe, azért benne vagyok, normális kereteken belül. Általában, ha valamiben nem vagyok biztos, a barátaim rávesznek, hogy nagyon jó buli lesz, élvezni fogod.  Mindig sikerül meggyőzniük és ennek hála csomó élménnyel gazdagodtam. (Végigmenni a Kalandpályán, lecsúszni egy 300m magas kötélpályán stb.) Azért nem viszem túlzásba, mint ahogy néha Julia tette.  

Londoni Tower

Közte és Jason között többször van ellentét, mint összhang. Bár néha elég jól elvannak egymással, máskor viszont, összevesznek és mindenfélét kiabálnak egymásra.

Főszereplőink a kötelező kirándulásokon kívül is egy csomó érdekes és kihagyhatatlan helyszínt látogatnak meg, miközben a titokzatos idegen után kutatnak, és egyre jobban megismerik egymást.  

Stratford-upon-Avon

Az írónő részletesen leírja, hogyan néznek ki a nevezetességek, amiket Juliáék meglátogatnak Londonban és környékén, és, hogy Julia mit érez ezekkel kapcsolatban.  Imádom Londont, és nagy vágyam, hogy kijussak és a lehető legtöbb részét felfedezhessem, és az összes nevezetességet megnézhessem.

London Eye

Juliának és Jasonnek sok kalandban van részük és egyre jobban összeszoknak. Nagyon sokszor éreztem azt, hogy istenem milyen édesek együtt. Sokszor viszont nem tudtam kiigazodni rajtuk. Jason egyszer kedves és édes, aztán pedig távolságtartó. Julia sem igazán érti az egész helyzetet.  Rendesen belebonyolódik a dolgokba. Eddig szinte egyetlen pasi sem vette észre, most pedig szinte körülzsongják.  Miközben zajlanak, az események egyre jobban megismeri a fiúkat. Valaki nő a szemében és van olyan is, aki csökken.  Mark például egyáltalán nem olyan, mint amilyennek gondolta.

„Ez a srác itt nem az a srác, aki a fejemben élt az évek során.”

A történet nem szenved hiányt fordulatokban. Voltak részek ahol igencsak meglepődtem. Persze voltak kiszámítható momentumok, de nem ez volt a jellemző. Na és a vége! Hát arra végképp nem számítottam. Nem akarom lelőni a poént, de az biztos, hogy megéri elolvasni.

Buckhingam Palota

A történet jól fel van építve. Az írónő egyaránt foglalkozik a cselekménnyel, szereplők és helyszínek bemutatásával. A mellékszereplők kicsit háttérbe szorulnak, amit én személy szerint nem bántam. Tetszett, hogy a fejezetek elején SMS-ek voltak.  Nagyon viccesnek tartottam az egész történetet. Érdekesen nézhettek rám a többiek mikor hangosan felnevettem egy-egy poénon.  

Szereplők:

Sarah Ellen

Julia: Rögtön az jutott eszembe, hogy egy lány, aki életében először van szülői felügyelet nélkül és próbálgatja a szárnyait. Ehhez segítsége is van Jason személyében, akit előszeretettel hibáztat, ha nem úgy sülnek el a dolgok, ahogy ő gondolja.  Próbál megmaradni szabálytisztelőnek, felelősségteljesnek, ez azonban nem mindig jön össze neki. Kilép a komfortzónájából és olyan dolgokat is megtesz, amit alap esetben nem tenne. Azért a bőréből ő sem tud kibújni, ezért sokszor visszakozik és előjön a félénk énje.  Annyira rá volt kattanva a Nagy Ő témára, hogy ami a szeme előtt volt, azt észre sem vette.  De a végére csak megemberelte magát, és észrevette, hogy az élet nem tündérmese.

Sean O'Donnel

Jason: Az elején azt gondolhattuk, hogy egy öntelt, tipikus rosszfiú. De olyan édes volt, ahogy aggódott Juliáért. Mégis a legtöbb helyzetben éretlen, gyerekes. Ez a fajta viselkedése sokszor megnevetetett.   Tetszik, hogy nem tucat pasi, akinek barna haja, barna/kék szeme van.  Vörös. Nem emlékszem, hogy valaha olvastam olyan könyvet, ahol a srácnak vörös haja lett volna.  Jason egyáltalán nem tökéletes. Bárhol is járnak Juliával, ott katasztrófa történik. Biztos, hogy megrongálódik valami. Azért nem kell félteni, elég ravasz és agyafúrt. Meg sem gondolnánk mennyire. 

Azoknak ajánlom, akik szereti Londont. Azoknak, akik szeretik a könnyed romantikus történeteket. Akik szeretnének nevetni egy jót, és kellemes élményekkel telve letenni a könyvet, és azt mondani, lett még egy kedvenc könyvem. Én legalábbis pontosan ezt éreztem.

Borító: 5/5

Kedvenc karakter: Jason – Vicces volt, és találékony. Imádom, bár úgy hiszem ezzel nem vagyok egyedül.

Kedvenc idézet(ek):

 „Akaratlanul is megint a karfa után kapok, a mellettem ülő üzletember pedig hangosan feljajdul. Hoppá. Ez nem a karfa volt. Hanem a combja. (Fel is tűnt, hogy kicsit puha.)”

„- …Történt valami tegnap éjjel? ... - Nem akarok beszélni róla. … -  Egyáltalán nem akarsz róla beszélni, vagy velem nem akarsz róla beszélni?”

„- Jól szórakozol? – kérdezi, mielőtt végrehajt valami nindzsatrükköt, amivel ő kerül fölülre, és két vállra fektet. – Mert én határozottan élvezem.”

„- Na mi lesz, Julia, vár a végzeted, vagy valami ilyesmi – sürget Jason, és már el is indult.”

„- De tudod, azért lassan megoldódnak a dolgok. Akkor is, ha sokáig úgy érzed, hogy semmi sem működik, végül minden megoldódik.”

„A szerelem nem tökéletes – vagy kiszámítható.”