Ha olvastátok a könyvet, akkor bizonyára nektek is van kedvenc vagy éppen valami miatt emlékezetes idézetetek. Ha gondoljátok osszátok meg velem kommentben. :)
Igyekeztem spoilermentes idézeteket hozni, de mivel ez egy sorozat harmadik része kicsit nehezen sikerült, tehát ha nem olvastad még a sorozat első két részét, akkor csak saját felelősségedre olvasd el az idézeteket! :)
"– Miért épp Halpofa kapitány?
– Hát, mert olyan halpofád van – közölte Jasper. – Amúgy meg soha senki nem találhatná ki, hogy mire utal ez a név, hiszen nincs benne semmi félelmetes. "
"– Maga megfenyegette a farkasomat – mondta Call. – És a barátomat.
Alma még mindig mosolygott.
– Remélem, a barátod nem sértődik meg azon, hogy a farkast említetted elsőnek.
– Nem sértődöm – közölte Aaron. "
"Az emberi lélek az ellentéte a káosznak, a semminek. A lélek maga a minden."
"Call egy pillanatra azt hitte, hogy meghalt. De nem tűnt valószínűnek, hogy ez legyen a túlvilág: egy kőpadlón heverni Tamara mellett, miközben fekete felhő lebeg felettük."
"Call jól emlékezett Marcus két évvel ezelőtti szavaira, amik a legszörnyűbb félelmeit fogalmazták meg: Egyikőtök el fog bukni. Egyikőtök meg fog halni. Egyikőtök pedig már eleve halott. Most már tudták, melyikük volt eleve halott: ..."
"A generációtok legnagyobb krétora - csengtek a szavak Call fülében, és elszorult a szíve. Azt nem bánta, ha Aaron jobb nála, de az a gondolat csöppet sem tetszett neki, hogy valaki talán még Aaronnál is jobb. "
"A tűz el akar égni.
A víz el akar folyni.
A lég fel akar szállni.
A föld meg akar kötni.
A káosz el akar emészteni."
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése