Jeff Wheeler - A királynő méregkeverője

Egy fiúból férfi lesz – és nagyszerű ember.
Severn Argentine király messzi földön hírhedt: trónbitorló, a törvényes örökösök gyilkosa, az árulás kegyetlen megtorlója. Kiskaddon hercege veszélyes játékba kezd, hogy a királyt letaszítsa a trónról… de veszít. Cserébe a király fogságába kell adnia fiát, Owent. Így ha a herceg hűsége ismét megrendülni látszik, azért a fia fizet az életével.
Owen a király kémeit elkerülve és szövetségeseket keresve igyekszik túlélni a mindennapokat Királyforrás udvarában. Amikor azonban újabb bizonyíték derül ki apja árulásáról, és a sorsa megpecsételődni látszik, a fiúnak különleges eszközökre van szüksége. Meg kell mutatnia a bosszúszomjas királynak, hogy élve igenis nagyobb hasznát veheti. Az elkeseredett próbálkozásban pedig csakis egyvalaki lehet a segítségére: egy titokzatos nő, akinek valóban hatalma van élet, halál és sors felett.

Író: Jeff Wheeler
Eredeti cím: The Queen's Poisoner
Cím: A királynő méregkeverője
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2017.
Oldalszám: 376
Sorozat: Királyforrás 1.
Téma: Fantasy

Köszönöm a könyvet a Könyvmolyképző Kiadónak!

A borító volt az oka annak, hogy annyira nagyon el akartam olvasni a könyvet. Már az első pillanatban felkeltette az érdeklődésemet, pedig láttam már épp elég gyönyörű borítót, de valahogy ez mégis kicsit más (nyilván). A fülszöveg nem nyerte el annyira a tetszésemet viszont úgy gondoltam, hogy adok neki egy esélyt, elvégre mindenki megérdemli egyszer, vagy kétszer, attól függ kiről, miről van szó.

Már az első oldalon meglepetés ért, ugyanis számomra furcsa és eddig nem igazán látott nevekbe botlottam, ami önmagban nem probléma, hiszen már ez ad egy különlegességet. Nem tucatneveket használtak, hanem számomra egyedieket, amiket örökre megjegyzek, persze csak abban az esetben, ha a történet úgy alakul, vagyis ha megfog magának, ellenkező esetben a könyv bezárása után már a történetre sem fogok emlékezni, nem hogy arra kit, hogy hívtak.

Sajnos az első pár fejezet nem győzött meg- Nagyon lassan haladtam az olvasással, és nem is égtem a vágytól, hogy folytassam. Nem találtam benne semmi olyat, ami olyan hatást váltott volna ki belőlem, hogy azonnal tudni akarom, mi fog még itt történni. Folyamatosan azt néztem, hogy hány oldal van még hátra, ahelyett, hogy a történetre figyeltem volna. Őszintén nem tudom, hogy bennem van e a hiba, vagy a könyv nem az én ízlésemnek vagy stílusomnak megfelelő, de valahogy nem sikerült barátságot kötnünk. Mondjuk az tény, hogy az ilyen fajta történetek amúgy sem állnak közel a szívemhez, de olvastam már olyat, ami kifejezetten tetszett.

Történetünk főhőse Owen, aki nyolc éves, és a király a gyámsága alá veszi, ennek természetesen meg van az oka, ami már az első pár fejezetben kiderül. Tehát az alap koncepció az, hogyan boldogul a fiú egy ismeretlen helyen, ami tele van árulással és ármánykodással. Hamar bekerül a képbe a királynő méregkeverője is, Ankarette Tryneowy  aki, a fiú segítője lesz. Ezután gyakorlatilag annyi történik, hogy Ankarette a pártfogásába veszi Owen-t és tanít neki pár dolgot, és közben mondhatni nagyon jó barátok lesznek, ám ezt a kapcsolatot titokban kell tartani, mert ha valaki rájönne hatalmas bajba kerülnének mind a ketten.

Főhősünk másik, már publikusabb barátja Elysabeth Victoria Mortimer, aki örökmozgó, és be nem áll a szája, folyton beszél valamiről, ez már számomra néha idegesítő is volt, de ennek ellenére nagyon jó barátja Owennek. A két gyerek együtt fedezi fel a Királyforrást, és együtt készítik ki a nevelőnőt, és szinte mindenki mást is. Fejezeteken keresztül olvashatjuk mivel szórakoztatják el magukat, de sajnos ezek nem annyira érdekesek, úgy éreztem, hogy csak az oldalak számát növelik, hiszen a történethez nem igazán adnak hozzá semmilyen pluszt, pedig ráfért volna.

Nagyon lassan haladtam az olvasással, és nem is volt nagy kedvem újra, és újra folytatni a könyvet, nem volt izgalom, vagy kíváncsiság. Teltek az oldalak én pedig nem láttam a végét, és azt sem, hogy mi is lesz a csúcspont. A végén talán beindultak egy kicsit az események, de nem mondhatnám azt, hogy húúú az a pár fejezet megmentette az egész könyvet, mert akkor hazudnék. Elolvastam, ezen a történeten is túl vagyok, de a második részt biztosan nem fogom a kezembe venni. Nem mondhatnám, hogy annyira mély nyomott hagyott bennem.

Megjelent a mágia a Forrás által, de nem éreztem olyan erősnek, mint amilyen lehetett volna. A király gonosz volt, de mégsem, nem az a tipikus főgonosz, főleg, hogy egyszer azt mondták, hogy csak pletyka minden gonoszsága, aztán meg mégsem, ezek a szálak kicsit kuszák voltak számomra. Sokszor éreztem azt, hogy valami hiányzik, bár nem tudtam volna megmondani, hogy mi. Történtek amik történtek, de nem láttam semmi értelmét.

A borító még mindig tetszik, de maga a történet nem nyerte el a tetszésemet annyira, hogy el legyek tőle ájulva, az ötlet nem rossz, a kidolgozottság viszont nem az igazi.