A. M. Aranth - Oculus

Mit ​tennél, ha tudnád, hogy egy napon elveszíted a nevedet, a családodat, a barátaidat, a jogaidat és jó pénzért egy vak Idős tudós mellé adnak oculusnak, hogy helyette láss és a nap harminckét órájából huszonhatban neki bámulj mikroszkópba?
Itt, Avalonon így megy. Akkor is, ha emiatt őrült szektások megpróbálnak felrobbantani, megutál a legjobb barátod, elszaporodnak a vágások a csuklódon… mert itt ez a rend.
A nevem Truth Dunn volt. Most már nem vagyok ember. Nem vagyok személy. Csak oculus.
*
Mit tennél, ha tudnád, hogy a legjobb barátod, egy lány, akit mindennél jobban szeretsz, rabszolga lesz? Végig tudnád nézni, ahogy tönkremegy? Hogy lassan megfojtja a rendszer? Mit éreznél, látva a híradóban egy robbantás helyszínén, mint szerencsés túlélőt?
Az én válaszom egyszerű. Én megpróbálnám kiszabadítani. Akkor is, ha nem akarja. Akkor is, ha nyakig véres leszek közben. Akármit is kelljen tennem.
A nevem Aoi Kane. És én nem fogadom el, hogy itt ez a rend.
*
Mit tennél, ha tudnád, hogy az Ellenséged, az, akinek a levadászására mindent feltettél, ott van az orrod előtt? Hogy még csak nem is tudja, hogy a világon vagy? Hogy elképzelni is képtelen, hogy mérgezett nyílvesszőként rohansz felé?
Én nem várok. Lecsapok rá, és eltaposom, ahogy érdemli. Bele sem gondolok, hogy mit ránt magával a semmibe.
A nevem nem számít. De mától én vagyok itt a rend.

Író: A. M. Aranth
Cím: Oculus
Kiadó: Főnix Könyvműhely
Kiadás éve: 2016.
Oldalszám: 420.
Téma: Disztópia, Sci-Fi, YA

Nagyon sok jót hallottam az Oculusról, így nem is volt kérdés, hogy bizony nekem is el kell olvasnom, hát jó sokáig tartott mire eljutottam eddig. Az idei könyvfeszten a nullárról elmozdulva, hozzájárultam a sikerhez, hiszen beszereztem a könyvet, ezt már pozitívumként könyvelhetjük el, attól függetlenül, hogy egy sort sem olvastam el belőle. Most 5 hónappal később büszkén kijelenthetem, hogy mission complete! Igen, végre befejeztem, és meg kell mondanom, hogy eddigi életem egyik legelgondolkodtatóbb könyve került a polcomra.

Holló-Vaskó Péter olyat alkotott, amire nagyon kevesen képesek, és itt a külföldi írókra is gondolok, hiszen egy egészen egyedi és különleges történetet hozott létre, ami megragadja az olvasót, és el sem engedi. Olyan irányba indította el az agyunkat, és olyan gondolkodni valót adott, amin normál esetben eszünkbe sem jutna elmerengeni. És ha már az Oculusról beszélünk fogalmazhatnánk úgy is, hogy felnyitotta a szememet.

Történetünk főhősei Truth Dunn, és Aoibheann Kane, plusz egy-két fő, akiről alig tudunk valamit, sőt szinte semmit, de talán bátran állíthatom, hogy ők azok, akik a háttérből irányítják a szálakat, és mi tudatlan olvasók, a végén meglepetten kapjuk fel a fejünket, amikor megtudjuk, hogy a jelentéktelennek tűnő személyek azok, akik a legnagyobb meglepetést okozzák.

A cselekmény Avalonon játszódik, nem a Földön, ezzel is egy kicsit szabadabbá válik minden, nincsenek meg azok a kötöttségek, elvárások amik ellenkező esetben meglennének. Az írónak nincs megkötve a keze, ha kék füvet akar, akkor bizony senki nem fog "fellázadni", hogyan is történhetett ez meg, és mennyire nincs valóságalapja a könyvnek. Ha az egész bioszférát megváltoztatja abba sem köthet bele senki, elvégre ez egy kitalált helyszín, és alig van köze az általunk ismert földi élethez. Azonban ez nem jelenti azt, hogy sokkal könnyebb dolga volt az alkotónak, elvégre ha valaki olyan merész dologra vállalkozik, hogy egy teljesen új világot épít fel, akkor bizony az alapoktól kell kezdeni, és nem dobálhat össze mindenféle dolgot, hogy ez így majd lesz valahogy, hiszen oda kell figyelnie, hogy amit elképzel/leír az hiteles, és nyomon követhető legyen, valamint a logikailag is rendben legyen. Ezt azonban úgy kell elérnie, hogy ne csak saját maga számára, hanem mindenki más számára érthető, és befogadható legyen.

Péternek sikerült megtalálni a kettő közötti vékony határvonalat. A világ amiben járunk teljesen logikus, megvannak benne a kellő elemek, reális az egész, nem érezzük azt, hogy ez vagy az hiányozna belőle, magyarul a rendszer tökéletesen működőképes, de mégsem érezzük azt, hogy "le van butítva". Az olvasó nem érzi azt, hogy tudatlannak, vagy éppen csekély felfogóképességűnek nézik, hanem azt tapasztalja, hogy igenis ott van az a szakkifejezés, ott van a probléma leírva "tudós" nyelven, és igenis elhiszik, hogy tudunk a sorok között is olvasni, és vagyunk annyira érettek, hogy a kapcsolatokat is átlássuk. Ugyan voltak részek (nyilván) amiket nem értettem, vagy legalábbis nem teljes egészében, mivel se biológus, se katona se tudós nem vagyok, ettől függetlenül az élmény ugyanaz maradt, és azért szépen el voltak magyarázva az események, a miértek, és a hogyanok is.
Jó érzés volt kicsit megtornáztatni az agyamat, a sok "egyszerű", mondanivalóval alig rendelkező könyv után (azért leszögezném, hogy ezek a könyvek sem voltak rosszak, sőt többségüket imádtam, de nyilván csak olvasni kellett őket, nem igényelt extra agyalást egyik sem).

Kicsit térjünk át a történet alapjára, hiszen ez a legfontosabb, a fő mozgatórugó. Avalon nem olyan szép és jó, ahogy azt elsőre feltételeznénk, ugyanis egy betegség megnehezíti az ott élő emberek életét. Egy amőba támadja meg a látóideget, emiatt az alany (bal)szerencséjétől függően életének egy bizonyos szakaszában elveszíti a látását, ez sajnos mindenkit elér, nincs rá gyógymód, magyarázat, semmi, ez csak van, és kész. Természetesen nem ennyiből áll az egész, vannak akik, azért dolgoznak, hogy megtalálják az ellenszert, a forrás okát, a megelőzést, bármit ami segít elkerülni, ezt a csúnya végzetet, azonban ez nem ennyire egyszerű, mint tudjuk sok olyan betegség létezik, amire egyelőre nincs gyógymód, de folyik a kutatás, a kísérletezés. Hát itt is ez a helyzet, ami viszont még jobban megnehezíti a helyzetet az, hogy a tudósokat sem kíméli az amőba, ezért a munka sokkal bonyolultabbá és összetettebbé válik. Az évek alatt azonban kitaláltak egy módszert, amivel ez orvosolható, itt jönnek a képbe az Oculusok.

Ők azok, akik a gazdagok, és tudósok szemei lesznek, a segítségükkel valamilyen szinten visszanyerik a látásukat, ezek a személyek eléggé a rabszolgákra hasonlítanak, mármint abból a szempontból, hogy szinte nincs saját akaratuk, azt csinálják, amit parancsolnak nekik. Valójában az oculussá válásuk után a társadalom szemében megszűnnek embernek lenni, szerintük nincs személyiségük, önálló gondolatuk, csak bábuk, eszközök, amik bármikor pótolhatóak.

Nem ember. Nem személy. Oculus. 

Ilyen személlyé válik egyik főhősünk is, Truth Dunn, az ő szemén keresztül  ismerjük meg a cselekményt. Hősnőnk egy igazán szerethető karakter, ám néha ő is utálatossá válik, de ez nem a személyiségéből fakad, hanem a helyzetek hozzák magukkal, ezt a fajta reakciót. Ezen mondjuk nem is csodálkozom, annyi mindent el kell viselnie, hogy sokan bele is őrülnének (vannak, akik meg is teszik).
Aoibheann Kane, akinek egyszerűen nem bírom megjegyezni a nevét a másik főszereplőnk, ő Truth legjobb barátnője, az ő kapcsolatuk eléggé hullámzó. Egyszer nagyon jól megvannak egymással, aztán teljesen eltávolodnak egymástól, ez abból fakad, hogy nem igazán értik meg egymás cselekedeteit. Mivel mind a ketten másképp látják a rendszert, másképp is vélekednek róla, ez egy kis konfliktust okoz a lányok között.

A könyv olvasása közben egy pillanatig sem unatkoztam, hisz mindig történt valami, amitől az égig szaladt az adrenalinszintem. A történet nem szenved hiányt ármánykodásban, akcióban, és váratlan fordulatokban, ami miatt elég pörgős a regény.

Bátran ajánlom mindenkinek, aki szereti a sci-fi-t meg annak is, aki annyira nem. De előre figyelmeztetek mindenkit, hogy bizony itt nem elég csak olvasni, ezt át kell élni.