Soman Chainani - Jók és Rosszak iskolája

„Sophie és Agatha jó barátnők; a következő tanévben felfedezik, hová kerül minden eltűnt gyerek: a Jók és Rosszak Iskolájába, ahol egyszerű fiúkból és lányokból tündérmesehősöket és gazembereket képeznek. Gavaldon legszebb lánya, Sophie egész eddigi életében titkon arról ábrándozott, hogy elrabolják, és elviszik egy elvarázsolt világba. Rózsaszín ruhákban, fess topánkákban jár. Rajong a jó cselekedetekért, ezért egészen biztos abban, hogy nagyon jó jegyeket kapna a Jók Tagozatán, és dicséretes mesekönyv-hercegnő bizonyítványa lehetne. Agatha viszont mindig formátlan, fekete hacukákban jár, gonosz macskája van, és szinte mindenkit utál, ezért természetesnek látszik, hogy ő a Rosszak Tagozatára kerül.

Amikor azonban a két lány a Végtelen Erdőbe kerül, azt tapasztalják, hogy sorsuk a remélttel éppen ellentétesen alakul, és hamar rájönnek, hogy egy tündérmeséből a leggyorsabb kivezető út az, ha… végigélik.”

Író: Soman Chainani

Cím: Jók és Rosszak iskolája
Eredeti cím: The School for Good and Evil
Kiadó: Twister Media
Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 580
Téma: Fantasy

A könyv 2015-ben jelent meg azóta pedig számtalan helyen jött velem szembe, Molyon, blogokon, hirdetésekben, blogos csoportokban, de mégsem éreztem azt, hogy nekem ezt a könyvet el kellene olvasnom. A véleményem akkor változott meg, amikor karácsonykor megajándékoztam RavenS-t a sorozat második részével. Igazi könyvmolyhoz híven, amikor megérkezett, azonnal belekukkantottam, és akkor megláttam, hogy milyen csodálatos képek színesítik a regényt. Őszintén megfordult a fejemben, hogy megtartom magamnak (természetesen nem tettem meg :D), mert annyira megtetszett, hogy tudtam mindenképpen el kell olvasnom a sorozatot, így amikor beugrottam (ez a beugrás kicsivel több, mint egy órát jelentett) a könyvtárba, úgy döntöttem kihozom. A probléma ott kezdődött, hogy nem találtam sehol, aztán gondoltam egyet és elindultam a gyerekrészleghez (Igen, oda.) és láss csodát meg is lett a keresett személy, ami hatalmas boldogsággal töltött el, na meg persze az is, hogy senki nem volt ott rajtam kívül, így nem kellett magyarázkodnom, hogy egy 19 éves lány, mit keres a kicsiknek fenntartott részen.  Szerintem ennyi elég is volt a rizsából térjünk át a könyvre.

Mint ahogy az előbb már említettem nagyrészt a könyvben szereplő illusztrációk varázsoltak el, de a végeredményben nagy szerepet játszott maga a történet is. Az író egy mesevilágba kalauzol el bennünket, ahol a meséké a főszerep. Biztos vagyok benne, hogy nincs olyan ember a Földön, aki ne tudná, mire gondolok, ha azt mondom Hamupipőke, Piroska, Csipkerózsika stb. Mindenki ismeri ezeknek a hősöknek a történeteit, de belegondolt már valaki abba, hogy mi lehet ezeknek az előzménye? Csipkerózsika 100 éves álmából felébredve honnan tudta, hogyan lehet nagyszerű királynő? Hófehérke miként tudott kommunikálni az állatokkal? Ebből a regényből minden kiderül, vagy legalábbis sok kérdésre választ kaphatunk.

Főszereplőink Sophie és Agatha a fülszöveg szerint jó barátnők, szerintem ezt inkább idézőjelbe kellett volna tenni, mert ez csak részben igaz, és nem érvényes a regény egészére.
Történetünk Gavaldonban kezdődik ahol mindenki hatalmas lázban ég és a félelem szinte kézzel tapintható. A városka lakói vallásszerűen már-már fanatikusan hisznek a mesékben, és a gonoszban, aki sötét árnyákként jelenik meg és rabolja el a gyerekeket, akinek a neve Gazgató.

Ismét egy olyan éjszaka következik, amikor két fiatalra kerül a sor, hogy eltűnjön, azonban senki nem tudja ki lesz a következő. Találgatások persze vannak, de hát a jövőt senki nem látja előre, de azért vannak, olyan jelöltek, akik elég nagy eséllyel pályázhatnak a helyekre. Ilyen Sophie és Agatha, az egyik lány a jóságot, míg a másik a rosszat képviseli, ennek nagy szerepe van a könyvben, hiszen ez alapján derül ki, hogy melyik lány kerül a Jók, és melyik a Rosszak iskolájába. A regény elején egyértelműnek tűnik a felállás, Sophie imádja a rózsaszín ruhákat, mindig makulátlan és a maga módján „kedves” az emberekkel, Agatha ezzel szemben mindig feketében jár, magának való. Azonban itt történik egy kis „meglepetés”, a lányok egyáltalán nem oda kerülnek, ahova azt ők vagy az olvasók gondolnák.

Ezután beindulnak az események, főhőseinknek olyan próbatételeket kell kiállniuk, amik eszükbe sem jutottak ezelőtt.  Mind a ketten próbálnak megoldást találni, de amíg az egyik csak a saját jövőjét tartja szem előtt, addig a másik mindent megtesz, hogy mind a ketten a lehető legjobban jöjjenek ki a végén. Ebben a könyvben minden megvan, ami kell ahhoz, hogy az ember azt érezze, hogy halad előre a történet. Változások, csalások, csalódások, meglepő fordulatok, ugyanakkor kiszámítható fordulatok, barátság, ellenségesség, harc, szerelem, összetartás, kitartás és még oldalakon keresztül sorolhatnám ezeket, de úgy gondolom, hogy ha valójában meg szeretnéd érteni, hogy mennyire gazdag érzelmileg és tartalmilag mindenképpen olvasd el, mert meg fogsz lepődni, hiszen olyan élményt nyújt, amit el sem tudsz képzelni.

A lányok útját sokan figyelemmel követik, segítik, olykor hátráltatják őket és a színen feltűnik egy fiú is, aki a Tedros névre hallgat, mit ne mondjak, elég furának tartom a srácot, egyáltalán nem tűnik hercegnek, de attól, hogy nem nyerte el a szívemet fontos szereplője a történetnek. Nagy szerepe van az események alakulásában, és sajnos azt kell mondanom, hogy negatív irányba mozdítja a szálakat. Aztán persze ott van még a Gazgató aki, a helyzetet még jobban összekuszálja, és szerintem nagyon élvezi, azt, ami a két iskolában folyik. Egyszóval a pasik csak megbonyolítják a dolgokat.

Hősnőinket azonban nem kell félteni, hiszen talpraesettek, és a legnagyobb galibából is kikecmeregnek valahogy, még akkor is, ha ők maguk okozták a zűrt.

Történetünk nem csak a két lányról szól, hanem a két iskoláról is. A Jók iskolájában minden csodálatos, mindenki kedves, segítőkész, és nagyszerű sors vár az itt tanulókra, ezzel szemben a Rosszak iskolája lehangoló és árad belőle a gonoszság. Látszólag. A valóság nem fekete vagy fehér, a könyv ezt tökéletesen érzékelteti, az olvasó észre sem veszi, de a sorok közötti üzenet célba talál, mert a végére megérti mindenki, hogy az egész történet egyetlenegy célt szolgált, rávilágítani arra, hogy a leggonoszabb gonoszban is van egy kis jóság, és a legtisztább lelkű jóban is van romlottság. Azonban ez nem ilyen egyszerű, hiszen bárkit meg lehet téveszteni, főleg azokat, akik hagyják magukat.

Ezt a könyvet minden mesekedvelőnek el kell olvasnia, sőt szerintem azok is szeretni fogják, akik nem a mesék szerelmesei.

Értékelés: 5/5*
Minden sorát imádtam, kivéve az utolsót, mert ez azt jelentette, hogy vége a könyvnek, de nem bánkódom, mert van második része a sorozatnak. Nagyszerűen megalkotott és megírt történet, mondanivalóval.

Borító: 5/5
A borító gyönyörű, és teljesen passzol a könyvhöz, egyszerűen imádom.

Karakterek: 5/5
Nagyszerű személyiségek, kiváló karakteralkotás. Tedros kivételével mindenkit szerettem valamiért, még a Gazgatót is, pedig őt igazán nagy gonosznak szánták (szerintem).

Kedvenc idézet:

„– Azt mondom, hogy akármi is történik, van választásod – jegyezte meg Sophie halkan, szinte kedvesen. – Mindketten magunk választhatjuk meg, hogyan végződik a mesénk.”

A könyvet „felhasználom” az ehavi Promágus Kupa feladat teljesítéséhez. Hogy mi is ez? ITT olvashatsz róla bővebben. ;)

A Kupa első kategóriája:

Az első húzás eredménye a Why so serious? kategória lett, azaz olyan könyveket kell elolvasnunk, ahol nem (csak) a klasszikus hősöké a világ. Olyan karakterek is szerepet kapnak, akiknek nincs ki mind a négy kerekük, de ennek ellenére, vagy éppen ezért rendkívül szerethetőek, vagy éppenséggel antihősök. Jöhetnek az ikonikus gonoszok, a klasszikus elmebetegek, a közveszélyes őrültek, a problémásak, a deviánsak, a morálisan korruptak.

Teljesítési határidő: 2017. február 28. éjfél

És, hogy miért pont ezt a könyvet választottam?

SPOILER!
Úgy gondolom a könyv nagy részében Sophie gonosz, egy igazi antihős. Folyton csak magára gondol, aztán elég hosszú ideig azon töri a fejét, mivel törhetne borsot a Jók iskolájának orra alá. Goromba, és észre sem veszi, hogy minden második szavával megsért valakit. Úgyhogy szerintem pont beleillik ebbe a kategóriába.
SPOILER VÉGE!

Read More

Jennifer Niven - Veled minden hely ragyogó

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Megejtően szép kamasz szerelem három hónapja ez a sodró lendületű és megrázó történet, de még ennél is több: élet, halál, betegség, előítéletek és megbélyegzés, önfeláldozó igyekezet, gyász és a tragédiából való katartikus feltámadás körül forog Theo és Violet love storyja. A két végzős középiskolás fiatal öngyilkosságra készülve ismerkedik meg az iskola óratornyának keskeny párkányán állva. Ki menti meg a másik életét? Ki a felelős a másikért? Ki és mit tehet (tehetne) a leselkedő végzet ellen? Bepillanthatunk egy szeretnivaló fiú gondolat- és érzésvilágába, gyermekkori traumáiba, amelyek elkerülhetetlenül sodorják őt a kezdettől fogva sejthető végzet felé. A paradox módon felemelő vég mégis meglepetést tartogat az olvasónak, és egyhamar nem feledjük, ahogy Theót sem, aki rövid, üstökösszerű létével új életre serkenti szerelmét, Violetet.

Író: Jennifer Niven

Cím: Veled minden hely ragyogó
Eredeti cím: All the Bright Places
Kiadó: Maxim Kiadó
Kiadás éve: 2015.
Oldalszám: 430
Téma: Romantikus, YA, Depresszió, Öngyilkosság

Tudtam, hogy ez a történet teljesen össze fog törni és szomorú leszek tőle, mégis elolvastam, most pedig fogalmam sincs mit is írhatnék róla.

A borító nagyon szép, és tetszik, hogy teljesen a könyvet tükrözi, a post it-ek, a madár, a virág teljessé teszi a képet.

A történet Finchről és Violetről szól, akik ugyan nem ismerik egymást, de tudják, hogy ki a másik. Egészen addig nem foglalkoznak egymással, amíg egy nap nem találkoznak az óratorony tetején, mondhatjuk azt, hogy ezzel indul be a cselekmény. Ezután, ahogy a romantikus könyvekben szokott lenni szereplőink egyre több időt töltenek együtt, és lassan rájönnek, hogy eléggé élvezik egymás társaságát, DE ez nem egy tipikus love story, a folyamat megmarad, de az írónő átalakítja, és ennek köszönhetően egy más stílusú könyvet hozott létre.

Finch egy igazán érdekes és sokszor érthetetlen fickó. Először azt hittem adrenalin függő, aztán azt, hogy beteg, végül pedig azt gondoltam, hogy egyszerűen csak túl magas az intelligenciája, és emiatt nehezebben követem a gondolatmeneteit. Ez kicsit emlékeztet Holly Smale hősnőjére, Harrietre, aki hasonlóan Finch-hez, érdekes, nem mindennapi tényeket tárol a fejében. Eltér az átlagostól, és ezért kinézik, és gúnyolják az iskolában, ami nagyban megnehezíti az életét, na és persze a családi gondjairól nem is beszélve.

Violet ezzel szemben egy teljesen átlagos lány, aki egy hatalmas traumán van túl, és ezt próbálja valahogy feldolgozni. Finch ebben sokat segít neki, még ha nem is veszi észre. A lány legnagyobb hibája a könyv elején az volt, hogy számolja hány nap van az érettségiig. Mikor ezt megláttam teljesen pánikba estem, és elgondolkodtam azon, hogy nekem hány napom van még. Mint lusta diák eszembe sem jutott elkezdeni kiszámolni, ehelyett szépen kigugliztam. 90 nap volt akkor hátra (02.03.), most pedig 79 nap (02.14.). Jobb lett volna nem tudni.

Visszatérve a könyvre főhőseink közös iskolai feladatot kapnak, ez még közelebb hozza őket egymáshoz. Különböző helyekre látogatnak el, amik néha érdekesek, néha látványosak, néha pedig őrületesek. Mind a ketten nagyon élvezik ezeket a kirándulásokat, és az idő múlásával egyre jobban megismerik egymást.

Nem hiányozhatnak a bonyodalmak sem. A szülői tiltás, a belső vívódások, a megoldásra váró problémák, és ahogy lenni szokott minden egyszerre zúdul a fiatalok nyakába.

A történetet két szemszögből ismerhetjük meg, látjuk Finch és Violet gondolatait is. Finch-é csapongó, gyakran követhetetlen volt számomra, de ezek adják a könyv lényegét, és talán ezekben kellene keresni a tanulságot, a válaszokat.

A könyv szomorúvá tett, nem örültem a végkifejletnek, de tudom, hogy kellenek az ilyen regények is.

Értékelés: 5/3,5
A könyv egy komoly téma köré épül, ami igazán szomorú dolog, de sajnos ez a valóság. Jól megírt történet, szomorú végkifejlettel.

Borító: 5/5
Szép, letisztult, egyszerű, de mégis teljesen a könyvet tükrözi.

Karakterek: 5/5
Jól kidolgozott karakterek, szerethetőek.

Idézetek:

”- Bármit mondasz, az köztünk marad. Talán nem tűnt fel, de nem kifejezetten dúskálok a barátokban. És ha dúskálnék is, nem számítana. Azoknak a seggfejeknek így is túl sok pletykálnivalójuk van.”

„Mi volna, ha ilyen lehetne az élet is? Hogy csak a boldog részét tartsuk meg, és semmit se a szörnyűből - még a kicsit kellemetlent is mellőznénk. Ha a rosszat kivágnánk, és csak a jót tartanánk meg?”

 

Read More