2016. október 26., szerda

April Genevieve Tucholke: Wink, Poppy, Midnight - A hős, a hazug és a hitvány

Minden történetbe kell egy hős.
És kell bele egy hitvány gonosztevő.
És hogy még mi? Megfejtésre várok titkok…

Wink egy vörös hajú, szeplős lány a szomszédból: senki sem ismeri egészen, a lénye csupa talány és rejtély. A szőke, ezüstszürke szemű Poppy a leggyönyörűbb és egyszersmind a legaljasabb és legkegyetlenebb lány a középiskolában: egy igazi manipulatív méhkirálynő. És itt van a harmadik, Midnight, egy édes, de bizonytalan fiú, aki nem tud választani kettejük közül. Wink. Poppy. Midnight. Két lány. Egy fiú. És egy rémisztő, veszélyes erdő, ahol egyre több borzalmas esemény követi egymást. Mi történt valójában? Van, aki tudja. És van, aki hazudik.
Író: April Genevieve Tucholke
Eredeti cím: Wink, Poppy, Midnight
Kiadó: Menő Könyvek
Kiadás éve: 2016.
Oldalszám: 256.
Téma: Thriller

A Menő könyvek oldalán olvastam a könyvből egy kis részletet, és felkeltette az érdeklődésemet, hiszen már az a kis részlet is sugallta, hogy bizony ez nem egy mindennapi történet. Köszönöm a Menő Könyveknek, hogy elolvashattam ezt a könyvet.

Ahogy a címben is olvasható Wink, Poppy és Midnight életébe kukkanthatunk bele. A történetet az ő szemükön keresztül ismerhetjük meg, ezzel belecsöppenve egy szerelmi háromszögbe. Akik ismernek, azok tudják, hogy nem szeretem annyira, amikor egy harmadik személy, vagy esetleg negyedik kerül a képbe, mert ott tuti valaki sírni fog, az meg nem teljes Happy End. Úgy gondoltam ennyit kibírok, és rájöttem, hogy nincs ezzel semmi baj, mert Poppy úgy is egy idegesítő, számító nőszemély, aki igazán eltűnhetne a képből, így nem fogom sajnálni, ha hoppon marad.

A könyv nem szenved hiányt váratlan, és meglepő fordulatokban. Be kell valljam néha elvesztettem a fonalat, és összezavarodtam, úgy éreztem ez is egy olyan könyv, mint a Horgonyhely, hogy nem az én agyacskámnak van kitalálva. Aztán hogy haladtam előre a történetben még jobban elvesztem, és azt gondoltam, hogy egy nagy összevisszaság a könyv, hasonlóan a borítójához, de nem adtam fel, gondolván, hogy a végére minden kivilágosodik. Ami meg is történt. Minden a helyére került, és megértettem, hogy egy teljesen átlagos történetet úgy írtak meg, hogy valami különlegesre számítson az olvasó egészen az utolsó oldalig. Ravasz, nagyon ravasz. Őszintén szólva ez egy nagyon jó és ötletes fogás volt az írónőtől, elvégre az a lényeg, hogy a végletekig fokozza az ember kíváncsiságát, hogy egy pillanatra se jusson eszébe félretenni a könyvet. Velem is ez történt, egyszerűen nem tudtam letenni hiába morgolódtam miatta. A regény nagyszerűen meg van írva, de a cselekménye kicsit morbid és szokatlan számomra, a szereplőkről nem is beszélve. A pozitívum, hogy minden szereplő különleges nevet kapott (kivéve szegény Zoé), és ez igazán egyedivé teszi a könyvet.

Lassan haladtam az olvasással, gyakran megálltam, és elkalandoztak a gondolataim. De a végére értem, és rájöttem, hogy ez az egész nem is volt annyira borzasztó. Egyszeri olvasásra tökéletes. Nem lett a kedvenc könyvem, de nem is került az utálom kategóriába.

Ritkán találkozom olyan könyvvel, ami ennyire elgondolkodtatja az olvasót, mert, ahogy a való életben is, nehéz megállapítani, hogy ki az, aki önmagát adja, és ki az, aki álarcot visel. Egy rejtély bontakozott ki a szemünk előtt, amit észre sem vettünk, csak az utolsó oldalon eszmélünk rá, hogy bizony megtévesztés áldozatai lettünk. Szerintem ez nagyszerű, és tényleg annyira váratlan, hogy tuti senki nem találja ki a dolgot, hiába olvas a sorok között. Biztos vagyok benne, hogy azok sem számítanak erre a fordulatra, akik egyébként minden könyv csattanójára rájönnek már a történet közepén.

Azoknak ajánlom, akik szeretik a váratlan fordulatokat, a titkokat és egy olyan könyvre vágynak, ami különlegesen, és nagyszerűen van megírva.

Értékelés: 5/4
Egy érdekes, és különleges könyv, ami nagyszerűen meg van írva, bár néha eléggé megkavarja az embert.

Borító: 5/4
Az elején nem nyerte el a tetszésemet, de aztán valahogy megszerettem. A borítón megjelenő „összevisszaság” teljesen tükrözi az érzést, amit a könyv kiáltott belőlem.

Karakterek: 5/5
Az írónő nagyszerűen használja a szereplőit, ezzel megteremtve egy rejtélyes cselekményt.

Kedvenc idézetek:
„Már kisgyerekként gyönyörű voltam. Mint egy angyal: kerubszáj, rózsás arc, finom vonások, aranyszőke hajglória. Imádtak, és mit tagadjam, én is imádtam magam. Mindig az történt, amit én akartam, és a végén még mások hálálkodtak nekem.” 
„Minden történetben van egy gonosz. A gonosz ugyanolyan fontos, mint a hős, talán még fontosabb.”
„- A legvégén csak a kis dolgok számítanak. Ahogy ébredéskor Mim a nevemet mondja. Ahogy tegnap megláttam az árnyékomat az udvarotokon. Ahogy elpirulsz, amikor csókolózunk. Bee kezének érintése. A szalma illata, az eper íze, a porhanyós fekete föld az ujjaim között. Ez az, ami számít, Midnight.”
 A Halloween mindig is szíve csücske lesz a Prológus bloggereinek, ugyanis, akik már régebb óta követik munkásságunkat, még emlékezhetnek, hogy tavaly ilyenkor ez volt az első közös projektünk, ami megrendezésre került. Természetesen idén is megünnepeljük október 31-ét, sőt, nem csak egy napot, de egy teljes hetet szentelünk neki! Október 24.-től Halloween napjáig olvashattok értékeléseket és cikkeket April Genevieve Tucholke: Wink, Poppy, Midnight című regényéhez kapcsolódóan, továbbá Halloweeni könyvajánlókat és egyéb bejegyzéseket is. Hogy fokozzuk az élvezeteket, nyereményjátékra is invitálunk benneteket, melynek során a fent említett thrillerből nyerhettek meg egy példányt, a Menő Könyvek Kiadó felajánlásából. A játékról további információkat Facebook oldalunkon találtok.


2016. október 15., szombat

Rosamund Hodge – Kegyetlen szépség

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Leonidas ​​lányát tizenhét éven át képezték arra, hogy megölje a zsarnokot, megmentve ezzel a Királyságot, bár feláldozva saját életét.
De egy dologra nem készítették fel: arra, hogy mit tegyen, ha végzetes szerelembe esne.
Nyxet születétől kezdve arra készítik elő, hogy végezen a Királyság zsarnok uralkodójával, a félelmetes és halhatatlan démonnal. De amikor tizenhét évesen beköltözik a város fölé magasodó kastélyba, rájön, hogy semmi sem olyan, mint amilyennek képzelte: főképp a vonzó és szemtelenül szellemes új férje nem. Nyx tudja, hogy mi a kötelessége, és hogy bármi áron meg kell mentenie a népét, de lassan be kell ismernie, hogy menthetetlenül beleszeretett az esküdt ellenségébe… Vajon ez elég indok arra, hogy feladja a küldetését, és átadja magát ennek a szörnyetegnek?

Ebben a varázslatosan megírt történetben a Szépség és a szörnyeteg tündérmesei bája találkozik az Üvegtrón-sorozat dühös szenvedélyével. A szerző, az amerikai Rosamund Hodge az ókori mítoszok, a középkori angol történetek és a dark fantasy-k megszállottja, jelenleg Seattle-ben él a hét macskájával és a plüss szörnyeivel.

“Imádtam ezt a felemelően sötét és káprázatosan szenvedélyes történetet – alig várom, hogy megjelenjen Hodge következő regénye!”
Sarah J. Maas az Üvegtrón-sorozat szerzője

“Teljesen magával ragadott!”
Alex Flinn, a Beastly – A szörnyszívű írója


Író: Rosamund Hodge
Eredeti cím: Cruel Beauty
Cím: Kegyetlen szépség
Kiadó: Menő Könyvek
Kiadás éve: 2016.
Oldalszám: 432
Téma: Fantasy, Görög mitológia, Retelling

A könyvről semmit sem tudtam, de biztos voltam benne, hogy bizony nekem ezt el kell olvasnom. Hogy miért? A válasz pofon egyszerű. Hát a borító miatt. Szerelem volt első látásra, és tudtam, hogy a szerelmünknek be kell teljesednie, így amikor lehetőségem adódott egy pillanatig sem tétováztam és rávetettem magamat a könyvre.

A történet alapja a Szépség és a szörnyeteg, aminek nagyon örült gyermeki lelkem, hiszen imádom a meséket különösen az ilyen stílusúakat. Imádtam, hogy az írónő valami újat alkotott, és a régi elemeket úgy be tudta építeni, hogy az embernek a végén semmilyen hiányérzete nem marad. Azt leszámítva, hogy nincs folytatása a könyvnek, és emiatt igen nagy szomorúság vett rajtam erőt. Jelenleg úgy érzem, hogy nincs értelme az életemnek, sőt annyira a hatása alatt állok, hogy egy új könyvbe sem tudok belekezdeni, és azt sem tudom, hogyan fogom megírni ezt a bejegyzést.

Az írónő modernizálta a mindenki által ismert mesét, és inkább a fiatalok, a felnőttek stílusához írta, a kisgyerekek helyett. Emiatt a történet mélységet kapott, egy kis pluszt, ami miatt a történet sokkal reálisabb lett, mégis megmaradtak a mesés elemek. A könyv kicsit lagymatagon indul, leírás leírás hátán, kevés párbeszéd, és nem is történik semmi extra. Aztán, bumm, és úgy magába szippantja az olvasót a történet, hogy azt is elfelejti, hogy a könyvön kívül van élet. Velem is ez történt, annyira bele tudtam magamat élni az eseményekbe, mintha én is ott lettem volna. Nüx érzéseit teljesen átéreztem, ugyan nem minden döntésével értettem egyet, de tudtam vele azonosulni.

Ha már Nüx-nél tartunk meg kell említenem, hogy igazán belevaló csaj. Zsebi kedvenc szavával élve egy igazi badass karakter. Nem abból állt a könyv, hogy siránkozott, vagy nyafogott volna, hanem ment és csinálta, nem adva fel azt, amit elhatározott. Tetszett, hogy a szereplők nem feketék, vagy fehérek. Mindenkinek volt egy jó és egy rossz oldala, egyaránt hoztak jó, és rossz döntéseket és ettől volt olyan valósághű, hiszen a mindennapi életet is ez jellemzi.

A mesei elemek mellett gyakran megjelennek vallásos, mitológiai utalások, amik még érdekesebbé tették az egész művet, ahogyan a kifinomult fogalmazásmód, és a különleges, egyedi nevek is. Mostanában elég gyakori, hogy az író áldoz arra időt, hogy megtalálja a megfelelő nevet a karaktereknek, és ezzel is tesz azért, hogy a könyve emlékezetesebb, egyedibb, figyelemfelkeltőbb legyen. Ebben a könyvben is nagy hangsúlyt kap egy bizonyos szereplő neve, ezt nem fejteném ki bővebben, de szerintem tudjátok kire gondolok.

Különböző érzelmek harcolnak egymással a történetben, hol az egyik, hol a másik kerül előtérbe. Emiatt Nüx néha elbizonytalanodik, de mégis próbál megfelelni. Hősnőnk érzelmi szerkezete eléggé összetett, pont, mint egy húsvér embernél. Nem volt rózsaszín köd, egyszerre tudott szeretni és gyűlölni, látta a jót és a rosszat is az emberekben. Tényleg annyira reálisnak érződtek a reakciói, hogy semmilyen cselekedetén nem tudtam meglepődni, és én imádtam ezt.
Ahogyan azt is, hogy nem csak a jelen rajzolódott ki előttünk, hanem a múlt is. Sok mindenre választ kapunk, és a könyv végére összeállnak a mozaikdarabok, amiket az írónő fokozatosan adagol az olvasónak, és létrejön az egész, ami egyszerűen wow.

A karakterek, helyszínek és cselekmények kidolgozása egyszerűen fantasztikus. Az írónő stílusáról nem is beszélve. Örök hálám a Menő Könyveknek, hogy lehetőségem adódott elolvasni ezt a nagyszerű könyvet. Bátran ajánlom mindenkinek, hiszen egy örök élmény, egy csodálatos utazás, ami elvarázsolja az olvasót.

Értékelés: 5/5
Egy magával ragadó történet, ami elvarázsolja az olvasót. Reálisan ábrázolja a szereplőket, és cselekedeteiket. Az eleje egy lassú folyású, de aztán felgyorsulnak az események, és rendesen zajlanak az események. Egy esti mese, amin 100%-ék, hogy nem fogsz elaludni.

Borító: 5/5***
Egyszerűen IMÁDOM. *-* Szerelem elő látásra. Annyira örültem, amikor kiderült, hogy a magyar könyvhöz is megtartották az eredeti borítót.

Karakterek: 5/5
Jól kidolgozott karakterek. Kevés mellékszereplő, de ez nem volt baj, hiszen akkor elvonták volna a figyelmet a lényegről.

Kedvenc Karakter:
Nüx, egy igazi Badass karakter. Imádtam.

Kedvenc Jelenet:
Az egész könyvet imádtam, de a kedvenc részem talán a vége volt.

Kedvenc Idézetek:
„Talán Asztraia nem elég bátor, de legalább azt szeretné, hogy éljek. Erre itt vagyok én, és arra vágyom, hogy bárcsak ő venné át a biztos halálba szóló helyemet.”
„Az ajtóban még megállt, és hangosan fújtatott egyet. Úgy képzelte, hogy ettől megrendítően gyönyörű és drámai lesz, de inkább egy asztmás kandúrhoz hasonlított.”
„Amikor még sokkal fiatalabb voltam, néha elképzeltem, hogy az égbolt csak egy könyvillusztráció, és mi mindannyian biztonságban fészkelünk a borítók között.”
„A tüdőm és a szívem mintha jéggé vált volna. Lebegtem, hagytam magam sodródni, és abból a hidegségből olyan puhán szóltam hozzá, akár a hó, azt a gyengéd és engedelmes hangszínt használva, amivel nyugtáztam Atyám és Telomache néni minden hozzám intézett utasítását, minden parancsukat, amelyekkel soha nem nyomasztották volna Asztraiát, mivel őt valóban szerették.”
„Már emlékeim sem voltak, nevem sem, az egyetlen dolog, amit tudtam, ami mélyebb és hidegebb volt minden sötétségnél, hogy elveszítettem valamit, amit jobban szerettem, mint az életet”
„Zuhantunk, mintha mindig is zuhantunk volna, és örökkön örökké folytatnánk, mert semmi más nem is létezett ezen a kavargó lángon és árnyékon kívül. De továbbra is belé kapaszkodtam. És ő is továbbra belém kapaszkodott, énbelém.”

 

2016. október 7., péntek

Holly Smale: A lány, akit soha senki nem vett észre

Harriet ​​Manners tudja, hogy egy macska fülében 32 izom van, hogy az egy napi járásra lévő hely 27 750 méter messze van, és azt is, hogy egy átlagember naponta 15 alkalommal nevet. Azzal is tisztában van, hogy a denevérek mindig bal irányba repülnek, ha előjönnek az üregükből, és hogy a dinamit egyik alkotóeleme a mogyoró. Azt viszont nem tudja, hogy vajon miért nem kedveli őt senki az iskolában. Így hát, amikor Harrietet felfedezi egy modellügynökség, megragadja a lehetőséget, hogy új emberré váljon. Még akkor is, ha ez azzal jár, hogy ellopja a legjobb barátja álmát, magára vonja ősellensége, Alexa haragját, és újra meg újra hülyét csináljon magából a pofátlanul jóképű modell, Nick előtt. És még akkor is, ha hazudnia kell azoknak, akiket a legjobban szeret. Bár ott van mellette segítőtársnak a mindig lelkes és izgatott apja, meg az überstréber zaklatója, Toby is, mégis egyik divatkatasztrófa követi a másikat, és Harriet lassan rájön, hogy a divat kulisszái között ugyanúgy nem találja a helyét, mint a hétköznapi világban. Vajon sikerül-e stréberből menő csajjá változnia, miután a régi élete szinte már darabokra hullott, vagy mindent elszúr az új életében is?

Író: Holly Smale
Cím: A lány, akit soha senki nem vett észre
Eredeti cím: Geek Girl
Kiadó: Manó Könyvek
Kiadás éve: 2014.
Sorozat: Geek Girl 1.
Oldalszám: 336.
Téma: Divat, Humor


2016. 10. 03-án elindult a Prológus a világ körül projekt. Földön, vízen, levegőben, föld alatt, ég felett, s gondolatban is szárnyalunk a különböző állomásokra, egész október 9-ig. Bloggereink igyekeznek közelebb hozni hozzátok egy-egy szerzőt, várost, könyvet. Értékeléseinket különböző extrákkal tesszük a kiválasztott országnak megfelelően fűszeressé. Improzunk, játszunk, barkácsolunk, s beutazzuk a világot EGYÜTT… Mert az olvasás egy közös élmény!

Zsebi és Netra nagyon sok jót mondott erről a könyvről, aztán mikor egy Prológus projekt keretein belül ki kellett választani egy nemzet íróját Zsebi kapva kapott az alkalmon, és mondta, hogy ez a könyv tuti tetszeni fog nekem, válasszam a briteket és vele együtt a Geek Girl-t. Tehát elkezdtem olvasni és wow, egyszerűen nem jutok szóhoz. Egy vicces, fiatalos és lendületes könyv, ami addig nem hagyja nyugodni az olvasót, amíg a történet végére nem ér.

Már az első pár oldalon rájön az ember, hogy ez bizony nem egy átlagos regény, cseppet sem átlagos szereplőkkel. Furcsa, mert úgy éreztem, hogy a cselekmény egyáltalán nem számít, szólhatott volna a kukoricatermesztésről is, ugyanúgy élveztem volna, mert a karakterek annyira erősek, viccesek, és imádni valóak, hogy elviszik a hátukon az egész művet.

Harriet egy különc lány, aki okos, de mégis humoros, és ez a humor abban jelenik meg, hogy állandóan kínos és képtelen helyzetekbe hozza magát. Meg sem gondolnánk, hogy aki olyan okos, mint ő, hogy tud annyira leblokkolni, hogy egy értelmes mondatot nem tud kinyögni, és ha mégis sikerül, olyan képtelenségek jönnek ki rajta, hogy az olvasó nem tud mást tenni csak hasát fogva röhögni.
Ráadásul rendszeresen és indokolatlanul csak úgy a semmiből, érdekes és számomra eddig ismeretlen tényeket közöl.
„Az ember köhögése általában 100 km/óra sebességű, és anélkül, hogy kérkednék vele, én úgy érzem, hogy az enyém elérte a 110 vagy akár 120 km/órát is.”
Olyan eszmefuttatásai vannak, hogy az olvasó csak tátogni tud, az agya állandóan pörög, és a végeredmény egy átlagos embernek soha az eszébe nem jutna. 
„Végre a busz nyomába értünk, de valami nem hagy nyugodni. Mindketten ugyanazt a távot futottuk le: mindketten ugyanannyi energiát fordítottunk rá. Alacsonyabb vagyok, mint Nat, tehát nekem kevesebb tömeget kell mozgatnom, ugyanolyan sebesség mellett (átlagosan). Mindkettőnknek pontosan ugyanannyi testnevelésórája van. És mégis (a fizika törvényei ellenére) én alig kapok levegőt, az arcom lila, Nat pedig csak úgy ragyog, és még mindig képes az orrán át lélegezni. A tudománynak néha nincs semmi értelme.”
Ráadásul hajlamos elkalandozni a lényegtől. Elkezd valamiről beszélni és következő pillanatban, már egy egészen más téma van terítéken. Első ránézésre egy nagy katyvasz az egész, de aztán szépen lassan letisztázódik minden, és egyszerűen magával ragadja az embert a könyv.

A regény cselekménye az lenne, hogy Harriet egy csodálatos lehetőséget kap, de emiatt hazudnia kell, vagyis nem kell, de ő inkább ezt az utat választja.  Hazugság, hazugságot követ, és ahogy a mondás is tartja: A hazug ember hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát. Ez főszereplőnk esetében sem történik másként. Harrietteljesen tanácstalanná válik, egyszerűen nem tudja eldönteni mi lenne a helyes lépés. Aztán szépen lassan minden a helyére kerül.

Fontosnak tartom, hogy megemlítsem a mi kis Oroszlánfiúnkat, alias Nicket. Legnagyobb bánatomra elég keveset szerepelt ebben a könyvben, csak hébe-hóba bukkant fel, de akkor nagyot alakított, és ennyi is elég volt, hogy belopja magát a szívembe. Egyszerűen ahw ez a srác, kedves, aranyos, cuki, vicces és még sok minden más. Egyszerűen tökéletes, és nagyon remélem a következő részben több szerepet kap a drága.

Nem egy romantikus történet, valójában semmi extra, de annyira jól meg van írva, hogy olvastatja magát, annyira, hogy az olvasó csak azt veszi észre, hogy vége, és már nyúlna is a második részért. Egy aranyos és bájos könyv, amiben Harriet megtalálja önmagát, vagy legalábbis megpróbálkozik vele, a saját esetlen kis módján.

Azoknak ajánlom, akik egy könnyed, és vicces könyvre vágynak. Akik elolvassák azok garantáltan egy felejthetetlen élménnyel gazdagodnak, és a kedvenc könyvek listája is bővülni fog.

Értékelés: 5/5*
Abszolút kedvenc. Olyan gyorsan haladtam vele, hogy úgy éreztem, mintha csak pár oldalas lett volna a könyv nem 336. Érdekes, vicces és magával ragadó.

Borító: 5/4
Nem tetszik annyira, mint a könyv. Egyszerű, és utal Harriet személyiségére.

Karakterek: 5/5
Egyszerűen az összes szereplőt imádtam. Mindenkinek meg volt a szerepe a történet alakulásában. Ugyan Nick-et hiányoltam, mert nagyon kevés szerepet kapott most.

Kedvenc karakter: Wilbur. Hát ezen a palin nagyon behaltam. Akárhányszor megszólalt, egy gondolat futott át az agyamon, mégis mit érez ilyenkor? Egy hiperaktív kiskutyára emlékeztetett.  És olyan beceneveket talál ki, hogy azon lehetetlen nem nevetni. Az egész stílusa olyan vicces, hogy az ember nem bírja megállni, hogy ne nevessen rajta/vele.
„– Jóóóóóó reggeeeeeeeelt! – rikoltja, és közben tapsikol. – Csak nem Mr. és Mrs. Bébi Pandához van szerencsém? Együtt, itt, a színem előtt, mint két összeillő, kis epres fromage frais falatka! Óóh, meg tudnám zabálni magukat most azonnal. De nem teszem, mert az szörnyen antiszociális lenne.”
Kedvenc jelenet: Az összes, amiben feltűnt Oroszlánfiú *-*

Kedvenc idézetek:
„A varázslat akkor jön, amikor nem számítasz rá.”
„Nyugalmi állapotban az ember szíve átlagosan hatvanszor-kilencvenszer dobban percenként. A sündisznóé percenként 260-szor, ha egy helyben áll. És szerintem én most átváltoztam sündisznóvá.”