Rosamund Hodge – Kegyetlen szépség

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Leonidas ​​lányát tizenhét éven át képezték arra, hogy megölje a zsarnokot, megmentve ezzel a Királyságot, bár feláldozva saját életét.
De egy dologra nem készítették fel: arra, hogy mit tegyen, ha végzetes szerelembe esne.

Nyxet születétől kezdve arra készítik elő, hogy végezen a Királyság zsarnok uralkodójával, a félelmetes és halhatatlan démonnal. De amikor tizenhét évesen beköltözik a város fölé magasodó kastélyba, rájön, hogy semmi sem olyan, mint amilyennek képzelte: főképp a vonzó és szemtelenül szellemes új férje nem. Nyx tudja, hogy mi a kötelessége, és hogy bármi áron meg kell mentenie a népét, de lassan be kell ismernie, hogy menthetetlenül beleszeretett az esküdt ellenségébe… Vajon ez elég indok arra, hogy feladja a küldetését, és átadja magát ennek a szörnyetegnek?

Ebben a varázslatosan megírt történetben a Szépség és a szörnyeteg tündérmesei bája találkozik az Üvegtrón-sorozat dühös szenvedélyével. A szerző, az amerikai Rosamund Hodge az ókori mítoszok, a középkori angol történetek és a dark fantasy-k megszállottja, jelenleg Seattle-ben él a hét macskájával és a plüss szörnyeivel.

“Imádtam ezt a felemelően sötét és káprázatosan szenvedélyes történetet – alig várom, hogy megjelenjen Hodge következő regénye!”
Sarah J. Maas az Üvegtrón-sorozat szerzője

“Teljesen magával ragadott!”
Alex Flinn, a Beastly – A szörnyszívű írója

Író: Rosamund Hodge
Eredeti cím: Cruel Beauty
Cím: Kegyetlen szépség
Kiadó: Menő Könyvek
Kiadás éve: 2016.
Oldalszám: 432
Téma: Fantasy, Görög mitológia, Retelling

A könyvről semmit sem tudtam, de biztos voltam benne, hogy bizony nekem ezt el kell olvasnom. Hogy miért? A válasz pofon egyszerű. Hát a borító miatt. Szerelem volt első látásra, és tudtam, hogy a szerelmünknek be kell teljesednie, így amikor lehetőségem adódott egy pillanatig sem tétováztam és rávetettem magamat a könyvre.

A történet alapja a Szépség és a szörnyeteg, aminek nagyon örült gyermeki lelkem, hiszen imádom a meséket különösen az ilyen stílusúakat. Imádtam, hogy az írónő valami újat alkotott, és a régi elemeket úgy be tudta építeni, hogy az embernek a végén semmilyen hiányérzete nem marad. Azt leszámítva, hogy nincs folytatása a könyvnek, és emiatt igen nagy szomorúság vett rajtam erőt. Jelenleg úgy érzem, hogy nincs értelme az életemnek, sőt annyira a hatása alatt állok, hogy egy új könyvbe sem tudok belekezdeni, és azt sem tudom, hogyan fogom megírni ezt a bejegyzést.

Az írónő modernizálta a mindenki által ismert mesét, és inkább a fiatalok, a felnőttek stílusához írta, a kisgyerekek helyett. Emiatt a történet mélységet kapott, egy kis pluszt, ami miatt a történet sokkal reálisabb lett, mégis megmaradtak a mesés elemek. A könyv kicsit lagymatagon indul, leírás leírás hátán, kevés párbeszéd, és nem is történik semmi extra. Aztán, bumm, és úgy magába szippantja az olvasót a történet, hogy azt is elfelejti, hogy a könyvön kívül van élet. Velem is ez történt, annyira bele tudtam magamat élni az eseményekbe, mintha én is ott lettem volna. Nüx érzéseit teljesen átéreztem, ugyan nem minden döntésével értettem egyet, de tudtam vele azonosulni.

Ha már Nüx-nél tartunk meg kell említenem, hogy igazán belevaló csaj. Zsebi kedvenc szavával élve egy igazi badass karakter. Nem abból állt a könyv, hogy siránkozott, vagy nyafogott volna, hanem ment és csinálta, nem adva fel azt, amit elhatározott. Tetszett, hogy a szereplők nem feketék, vagy fehérek. Mindenkinek volt egy jó és egy rossz oldala, egyaránt hoztak jó, és rossz döntéseket és ettől volt olyan valósághű, hiszen a mindennapi életet is ez jellemzi.

A mesei elemek mellett gyakran megjelennek vallásos, mitológiai utalások, amik még érdekesebbé tették az egész művet, ahogyan a kifinomult fogalmazásmód, és a különleges, egyedi nevek is. Mostanában elég gyakori, hogy az író áldoz arra időt, hogy megtalálja a megfelelő nevet a karaktereknek, és ezzel is tesz azért, hogy a könyve emlékezetesebb, egyedibb, figyelemfelkeltőbb legyen. Ebben a könyvben is nagy hangsúlyt kap egy bizonyos szereplő neve, ezt nem fejteném ki bővebben, de szerintem tudjátok kire gondolok.

Különböző érzelmek harcolnak egymással a történetben, hol az egyik, hol a másik kerül előtérbe. Emiatt Nüx néha elbizonytalanodik, de mégis próbál megfelelni. Hősnőnk érzelmi szerkezete eléggé összetett, pont, mint egy húsvér embernél. Nem volt rózsaszín köd, egyszerre tudott szeretni és gyűlölni, látta a jót és a rosszat is az emberekben. Tényleg annyira reálisnak érződtek a reakciói, hogy semmilyen cselekedetén nem tudtam meglepődni, és én imádtam ezt.

Ahogyan azt is, hogy nem csak a jelen rajzolódott ki előttünk, hanem a múlt is. Sok mindenre választ kapunk, és a könyv végére összeállnak a mozaikdarabok, amiket az írónő fokozatosan adagol az olvasónak, és létrejön az egész, ami egyszerűen wow.

A karakterek, helyszínek és cselekmények kidolgozása egyszerűen fantasztikus. Az írónő stílusáról nem is beszélve. Örök hálám a Menő Könyveknek, hogy lehetőségem adódott elolvasni ezt a nagyszerű könyvet. Bátran ajánlom mindenkinek, hiszen egy örök élmény, egy csodálatos utazás, ami elvarázsolja az olvasót.

Értékelés: 5/5
Egy magával ragadó történet, ami elvarázsolja az olvasót. Reálisan ábrázolja a szereplőket, és cselekedeteiket. Az eleje egy lassú folyású, de aztán felgyorsulnak az események, és rendesen zajlanak az események. Egy esti mese, amin 100%-ék, hogy nem fogsz elaludni.

Borító: 5/5***
Egyszerűen IMÁDOM. *-* Szerelem elő látásra. Annyira örültem, amikor kiderült, hogy a magyar könyvhöz is megtartották az eredeti borítót.

Karakterek: 5/5
Jól kidolgozott karakterek. Kevés mellékszereplő, de ez nem volt baj, hiszen akkor elvonták volna a figyelmet a lényegről.

Kedvenc Karakter:
Nüx, egy igazi Badass karakter. Imádtam.

Kedvenc Jelenet:
Az egész könyvet imádtam, de a kedvenc részem talán a vége volt.

Kedvenc Idézetek:

„Talán Asztraia nem elég bátor, de legalább azt szeretné, hogy éljek. Erre itt vagyok én, és arra vágyom, hogy bárcsak ő venné át a biztos halálba szóló helyemet.”

„Az ajtóban még megállt, és hangosan fújtatott egyet. Úgy képzelte, hogy ettől megrendítően gyönyörű és drámai lesz, de inkább egy asztmás kandúrhoz hasonlított.”

„Amikor még sokkal fiatalabb voltam, néha elképzeltem, hogy az égbolt csak egy könyvillusztráció, és mi mindannyian biztonságban fészkelünk a borítók között.”

„A tüdőm és a szívem mintha jéggé vált volna. Lebegtem, hagytam magam sodródni, és abból a hidegségből olyan puhán szóltam hozzá, akár a hó, azt a gyengéd és engedelmes hangszínt használva, amivel nyugtáztam Atyám és Telomache néni minden hozzám intézett utasítását, minden parancsukat, amelyekkel soha nem nyomasztották volna Asztraiát, mivel őt valóban szerették.”

„Már emlékeim sem voltak, nevem sem, az egyetlen dolog, amit tudtam, ami mélyebb és hidegebb volt minden sötétségnél, hogy elveszítettem valamit, amit jobban szerettem, mint az életet”

„Zuhantunk, mintha mindig is zuhantunk volna, és örökkön örökké folytatnánk, mert semmi más nem is létezett ezen a kavargó lángon és árnyékon kívül. De továbbra is belé kapaszkodtam. És ő is továbbra belém kapaszkodott, énbelém.”