2018. június 26., kedd

Kerstin Gier - Zafírkék

Friss szerelmesként a múltba utazni – ez talán nem a legjobb ötlet.
A tizenhat éves újdonsült időutazó, Gwendolyn legalábbis így gondolja.
Neki és Gideonnak ugyanis épp elég a gondjuk anélkül is.
Például meg kell menteniük a világot. Vagy meg kell tanulniuk menüettet táncolni.
(Egyik sem igazán egyszerű!)
Amikor ráadásul Gideon nagyon titokzatosan kezd viselkedni, Gwendolyn számára világossá válik, hogy mihamarabb át kell vennie az irányítást a saját hormonjai felett. Különben semmi nem lesz az időtlen szerelemből!
Romantikus, humoros, példátlan – Gideon és Gwen kalandjaival Kerstin Gier mindenkor elvarázsolja közönségét.

Író: Kerstin Gier
Eredeti cím: Shapirblau
Cím: Zafírkék
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2011.
Oldalszám: 358.
Sorozat: Időtlen szerelem 2.
Téma: Romantika, Időutazás, Young Adult

Nagyon tetszett a sorozat első része így szinte azonnal kezdtem is neki a második résznek. A hangulat adott volt, még nem estem ki a ritmusból, ennek köszönhetően elég hamar befejeztem. Ebben a regényben sem kellett csalódnom.

A történet ott folytatódik, ahol az előző abbamaradt, ettől függetlenül az írónő gondolt arra is, hogy eltelik egy kis idő a két könyv megjelenése között, ezért röviden összefoglalja, hogy mi is történt eddig.
Főszereplőink még mindig Gwendolyn és Gideon, akik egy fontos küldetésben járnak el, ám ebben a részben ez nem volt annyira hangsúlyos, sokkal inkább a gróf került a középpontba, és a két fiatal kapcsolata.

Érződik, hogy azért ez a kötet egy átvezető az első és a harmadik rész között, ami nem meglepő, hiszen először egy ismeretlen világot kell felfedezni, majd ebben kell megtalálni a helyünket, végül pedig jön a csattanó és a megoldás. Ezért szeretem a trilógiákat, mert mindenre van idő, és nem kell gyorsan letudni mindent, hogy egy könyvbe beleférjen, és minden szereplő meg tudja magát mutatni az olvasóknak.

Tehát a fő vonal még mindig az időutazás, ami már nem is annyira félelmetes hősnőnk számára, és az olvasó is egyre inkább el tudja fogadni, ezt a felállást, még ha valójában elég bizarr dolgok esnek meg egyszer-egyszer. Valójában nem annyira mozgalmas, mint az első rész, de kellőképpen megdolgoztatta az agyamat, és tényleg csak azt tudom mondani, hogy szinte átsuhantam az oldalakon, annyira magával ragadó a történet, és annyira kíváncsivá teszi az embert, hogy azonnal tudni akarja a sztori végét.

Ezzel én is így vagyok, és alig várom, hogy a harmadik részt is elolvashassam, de arra még várnom kell pár napot, de úgy gondolom, hogy megéri.

Visszatérve a cselekmény, a szereplők adottak, és a konfliktus is, bár fontos megemlítenem egy új szereplőt, aki nem más mint Xeremius, a vízköpő démon, hát nem is tudom mit mondjak róla. Egyszerűen imádtam, vicces, levakarhatatlan, és nagyszerű segítség. Nagyon örülök annak, hogy belekerült a regénybe, mert nagyban hozzájárul ahhoz, hogy megszerettem, ezt a részt is.  Nélküle nem lenne ugyanolyan, ezért remélem a harmadik részből sem hagyják ki.

Leslie is jó barátja Gwennek, őt is nagyon bírom, kis detektív, aki feltétel nélkül elfogadja hősnőnket, sőt mindenben segíti amiben csak tudja, szerintem mindenki ilyen barátot szeretne magának.

Összességében nagyon tetszett és ajánlom mindenkinek, hiszen egy olyan regény, ami olvastatja magát, és nagyon izgalmas, mind elgondolásban, mind kivitelezésben.


2018. június 25., hétfő

Kerstin Gier - Rubinvörös

Olykor tényleg nagy terhet jelent egy rejtélyekkel teli családban élni. A 16 éves Gwendolyn legalábbis meg van győződve erről. Amíg egy napon egyszerre – mint derült égből a villámcsapás – a 19. és 20. század fordulóján nem találja magát, és világossá nem válik számára, hogy ő maga a legnagyobb rejtély a családban. Amit viszont még csak nem is sejt: az időutazások alatt kerülendő a szerelem. Mert ettől aztán tényleg a feje tetejére áll minden!
Kerstin Gier bestseller-szerző utánozhatatlan érzékkel kelti életre a legcsodálatosabb érzést a világon!
Éld át te is Gideon és Gwen kalandjait, akik szerelmükkel áttörnek az idő korlátain!

Író: Kerstin Gier
Eredeti cím: Rubinrot
Cím: Rubinvörös
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2010.
Oldalszám: 336.
Sorozat: Időtlen szerelem 1.
Téma: Romantikus, Időutazás,  Young Adult

Évekkel ezelőtt a filmmel találkoztam először, tudtam, hogy adaptáció, ezért megnéztem, viszont a könyvhöz akkor még nem volt szerencsém. Ma már szinte arra sem emlékszem miről szólt a film, csak az maradt meg bennem, hogy nem tetszett, emiatt félve kezdtem neki a regénynek.

Talán sokat elárul a véleményemről az, hogy 3 nap alatt elolvastam a könyvet. Egyszerűen letehetetlen volt, és pikk pakk elfogytak az oldalak. A történet lebilincselő, a szereplők pedig jól kidolgozottak.

Az írónő egy olyan témát választott a könyv fő vonalának, amely sok embert foglalkoztat. Az időutazást. Mindig voltak és mindig lesznek olyan személyek, akiket érdekelni fog ez a gondolat, elvégre milyen elképesztő lenne, ha képesek lennénk rá. Viszont azért ennek meglenne a jó, és a rossz oldala is. De persze egy könyvről beszélünk, így az eseményeknek és a lehetetlen dolgok tárházának csak a képzelet szab határt, így hát nem meglepő módon egyes szereplőink egy bizonyos génjüknek köszönhetően birtokolják az időutazás képességét. Ugye milyen hihetetlennek, és menőnek tűnik egyszerre? Azt azért fontosnak tartom megemlíteni, hogy csak a múltba képesek eljutni a szereplőink, a jövő mindenki számára rejtély, és az is marad, bár azért vannak kiskapuk.

A könyvnek köszönhetően bepillantást nyerünk az időutazók mindennapjaiba. Na azért nehogy azt higgyük, hogy az emberiség fele képes erre a tevékenységre, a világon összesen tizenketten születtek ilyen génnel, ezek közül sokan már meg is haltak. Ha jól értelmeztem az olvasottakat két ágon öröklődik ez a képesség. Férfi ágon a de Villiers, a női ágon pedig a Montrose családon keresztül. Viszont erre nem merném feltenni az életemet, ugyanis néhány dolog nem volt számomra érthető, kicsit összezavarodtam, de remélem a sorozat következő részében sikerül megvilágosodnom. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az írónő nem fogalmaz érthetően, vagy kihagyna részeket, magyarázatokat, egyszerűen csak nem figyeltem eléggé a részletekre, és nem tudtam 100%-osan a könyvre koncentrálni.

Mint már említettem a szereplők jól kidolgozottak, tetszett ahogy az írónő bánt velük, mindenkinek megvolt a maga feladata a regényben, amivel előremozdította a cselekményt. Főszereplőink egyértelműen Gwendolyn és Gideon, de fontos szerepet kapott Gwen unokatestvére Charlotte is. A történetben azt követhetjük nyomon, hogy Gwendolyn, hogyan boldogul egy számára teljesen ismeretlen helyzetben, amiről egészen addig igencsak keveset tudott, most pedig egy olyan nyomás nehezedik rá minden oldalról, hogy csodálkozom, hogy nem rokkant bele. Tizenhat évesen belecsöppen egy rejtélyekkel teli világba, ahol nagyon nehéz eldönteni mi az igaz, és a helyes, főleg, hogy titkolóznak előtte, és fél és egymásnak ellentmondó információkból kell gazdálkodnia.

Nem mellesleg ott van másik főszereplőnk Gideon, akiről nem sok mindent tudunk, de azt egyértelműen kiderül, hogy jó a vívásban, hegedülésben, a történelemben, és minden olyan egyéb tevékenységben, ami hasznára válhat a múltba való utazás során. Ketten Gwendolynnal veszik  nyakukba a múltat, hogy küldetésüket teljesítsék, de hogy mi is ez, azt nem árulom el. :D

Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet, mert izgalmas, és szórakoztató. Olvastatja magát, és a maga 336 oldalával nem mondható hosszúnak, de azt javaslom, hogy akkor kezdjen bele az ember, amikor van ideje végigolvasni, mert szinte egy kínzással felér, amikor abba kell hagyni, és mással kell foglalkozni helyette. Mire kikerül ez a bejegyzés valószínűleg már olvasom a sorozat második részét, és remélem az is annyira tetszeni fog, mint ez. :)


2018. június 18., hétfő

Kerstin Gier: Silber - Az álmok harmadik könyve

Kerstin ​Gier nagy sikerű trilógiájának grandiózus befejező része.
„A sok különböző ajtó és a lágy fény akár derűs és békés hangulatot is teremthetett volna a folyosón, de nem így történt. A síri csendben mintha valaki folyton hallgatózott volna, és képtelenség volt kideríteni, vajon honnan jön a fény. Mégis szerettem ezt a helyet, és a gondolatot, hogy minden ajtó mögött egy másik lélek álmodik éppen, és hogy ez a labirintus az összes embert összeköti a világon. Mágikus hely volt, titokzatos és veszélyes…”
Március van, Londonba lassan megérkezik a tavasz, Liv Silber pedig mindjárt három problémával is küzd.
Először is: hazudott Henrynek.
Másodszor: az álmok egyre veszélyesebbek. Arthur olyan titkokra jött rá, amelyek segítségével az álomvilágban borzalmas dolgokat tehet. Feltétlenül meg kell állítani.
Harmadszor: Liv anyja, Ann, és Grayson apja, Ernest júniusban össze akarnak házasodni. És a gonosz Bokkernek, Grayson nagymamájának nagy tervei vannak a fia esküvőjét illetően, de legalábbis egészen más tervei, mint a menyasszonynak.
Liv alig győzi elhárítani a fenyegető katasztrófák sorát…
Merülj el e csodálatos világban!

Író: Kerstin Gier
Eredeti cím: Das dritte Buch der Träume
Cím: Silber - Az álmok harmadik könyve
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2017.
Sorozat: Silber-trilógia 3.
Oldalszám: 368.
Téma: Young Adult, Fantasy, Romantikus 

Köszönöm a könyvet a Könyvmolyképző Kiadónak!
A sorozat második részében egy kicsit csalódtam, de a befejező kötetnek mindenképpen adni akartam egy esélyt, és őszintén kíváncsi is voltam, hogy mi lesz az egész sztorinak a vége. Szerencsére elmondhatom, hogy sokkal jobban tetszett, mint az előző, ami talán annak is köszönhető, hogy nem voltak elvárásaim.

A borító itt is elnyerte a tetszésemet, hasonló a stílusa az első kettőhöz, és imádom őket. Illik a történethez, egyedi, és megkapó, szép látványt nyújt a polcomon.

A bejegyzés helyenként SPOILERT tartalmazhat!
A történet stílusa és alapkoncepciója nem változott, sorozat jellegéből adódóan, most is az álmok, az álomajtók és a démon van a középpontban. Az előző részben hiányoltam a démon jelenlétét/szerepét, kevés információt kaptunk legalábbis számomra nem volt elég, ellenben a harmadik részben pont megfelelő mennyiséget kaptunk, aminek örültem. Ugyan szereplőink az elején nem hisznek benne, később megváltozik a véleményük, bár nem mindenkire igaz ez. A végén azonban mindenki meglepődik, hiszen váratlan fordulatokban nem szenved hiányt a történet.

Szereplőink ugyanazok, akiket már megismerhettünk egy-két új arc ugyan felbukkan, de nincs olyan nagy szerepük a történet alakulásában. Azt hihetnénk, hogy már ismerjük a karaktereinket, de tudnak még meglepetést okozni bőven, de azért mégsem hazudtolják meg magukat az esetek többségében. Hőseink napközben élik a kis életüket, viszont éjjel az álomajtókon keresztül közlekednek, és próbálják megfejteni miként is működik ez a varázslatos, és szokatlan rendszer. Tetszett a kettő közötti megoszlás, mármint, hogy ugyanannyira foglalkozott az írónő a szerelmi szállal, a családon belüli viszonyokkal, az emberi kapcsolatokkal, mint az egész álmos, démonos dologgal.

A történet fordulatokban gazdag, még ha cselekményileg néhol elég átlagos is. Voltak pillanatok amikor a földről kellett felszedni az államat, hiszen annyira meglepődtem, főleg az utolsó pár oldalra volt ez jellemző. Persze azért voltak kiszámítható események, de összességében nagyon is sikerült meglepnie az írónőnek, talán azért, mert nem vagyok Mia "nyomozó", és Greyson háromfázisú tervét sem vetettem be, talán akkor hamarabb rájöttem volna a turpisságokra.

Miután befejeztem a könyvet sok mindenre választ kaptam, viszont maradtak bennem megválaszolatlan kérdések, és mivel ez a trilógia záró kötete ez így is marad. Talán ha egyszer úgy adódik és újraolvasom a sorozatot, akkor lehet, hogy más megvilágításban látom majd a történteket, és akkor már nem lesznek megválaszolatlan kérdéseim.

Viszont maga ez az álomajtós dolog elgondolkodtatott, hogy vajon jó lenne-e, ha képesek lennénk ilyenre, vagy milyen előny, hátrány származhatna, ebből az úgymond képességből. Természetesen ezek a gondolatok elalvás előtt jutottak az eszembe, még szerencse, hogy nem álmodtam valami rosszat miatta. :D Végül eldöntöttem, hogy az lenne a legjobb, ha senki nem lenne képes más álmába belopakodni, hiszen ezzel a legbelsőbb részét sérti meg, annak akit meglátogat, hiszen alvás közben vagyunk a legsebezhetőbbek és ezt kihasználni nem éppen a legetikusabb dolog. Én személy szerint nem örülnék neki, ha valaki "meglátogatna", még akkor sem, ha jó szándék vezérli, ha meg nem akkor még kevésbé.

Összességében nagyon tetszett a sorozat alapötlete, könyv/film formájában abszolút nyerő szerintem. Ha szereted a rejtélyes dolgokat, a titkokat, amik megfejtésre várnak, akkor ez a te sorozatod/könyved.


2018. június 15., péntek

Kedvenc Young Adult könyveim Top 5

Ebben a kis bejegyzésben összegyűjtöttem azokat a Young Adult könyveket, amelyek közel kerültek a szívemhez. Nektek vannak kedvenc YA könyveitek?



Jenny Han: A fiúknak, akiket valaha szerettem 
A legutóbbi YA könyv, amit olvastam, és nagyon tetszett, amihez nagyban hozzájárult az írónő nagyszerű stílusa, és történetvezetése. A cselekmény átlagos, de mégsem unalmas, hiszen mindig történik valami, ami arra ösztönzi az olvasót, hogy még tovább olvassa a könyvet. Mindenkinek ajánlom, aki szereti a romantikus történeteket.


Kerstin Gier: Silber Az álmok harmadik könyve 
A könyv háromnegyedét már elolvastam, és be kell vallanom, hogy a három regény közül ez tetszik a legjobban, talán azért mert a második rész akkora csalódás volt, hogy ettől már nem vártam semmit. Mivel ez a trilógia befejező kötete alig várom, hogy a végére érjek, és megtudjam mi is a helyzet valójában. A megszokott stílus elvisz minket egy álomutazásra a szereplőkkel együtt, és nem tudhatjuk, hogy a végén Happy End lesz, vagy a legrosszabb rémálmunkkal találjuk szembe magunkat.


Kelly Oram: Szívzűrterápia stérbereknek 
Akik ismernek, azok tudják, hogy szeretem a LOL-Könyveket, ám az utóbbi időben megcsappant kicsit az érdeklődésem irántuk, azonban a listáról nem maradhatott le ez a könyv, hiszen az egyik kedvencem, és bármikor szívesen újra olvasom, és nem unom meg. Egy aranyos, könnyed történet, ami nagyszerű olvasmány lehet a romantikus lelkűeknek.



Kiera Cass: A Párválasztó trilógia 
A lista következő pontja nem csak egy könyv lesz, hanem egy trilógia, hiszen nem tudnám megmondani melyik rész tetszett a legjobban. A három rész adta magát az egész történetet és így volt teljes (plusz a kiegészítő történetek). Tudom sokan mondhatjátok, de hát a sorozat 5 részes, mire én azt válaszolnám, hogy az első három regény az, ami America és Maxon történetével foglalkozik, a másik kettő már a lányukról szól, ami számomra már egy másik szál, így ilyen módon nem sorolnám szorosan az előbb említett könyvekhez. Egy szó, mint száz nagyon tetszik a világ, amit az írónő megteremtett és a történeten keresztül megérthetjük, hogy olykor a legkevésbé kívánt dolgok, valami olyanná alakulnak át, amik megváltoztatják az egész életünket.

Kép forrás: http://charlotte90kiscsillag.blogspot.com/2015/04/1050-32-es-pont-egy-trilogia-kiera-cass.html

Joss Stilring: Lélektársak trilógia 
Az utolsó is egy trilógia lesz, vagyis egy 6 részes regénysorozatról beszélhetünk, ami szintén magával ragadott, és bármikor képes vagyok újra olvasni akár az egész sorozatot, vagy csak egy-egy kötetét. A történet nem meglepő módon romantikus, de nem az a nyálas fajta, hiszen mellette az írónő az akciódús jeleneteket sem veti meg, és gyakran kerülnek hőseink húzós helyzetekben, amikor csak úgy röpködnek a golyók, és el kell kapni a rosszfiúkat.

Kép forrás: http://olvasnijo.eblog.hu/joss-stirling---lelektarsak-sorozat-18964



2018. június 12., kedd

Jenny Han - A fiúknak, akiket valaha szerettem

Írás közben egy csöppet sem fogom vissza magam. Úgy fogalmazok, mintha ő soha nem olvasná el. Merthogy nem is olvassa. Minden egyes titkos gondolatomat, gondos megfigyelésemet, mindent, amit eltettem magamban, belesűrítem egy levélbe. Amikor megírtam, lezárom, megcímezem, majd elteszem a pávakék kalapdobozba.
Ezek nem szerelmes levelek a szó legszorosabb értelmében. Akkor íródnak, amikor már nem akarok többé szerelmes lenni. Búcsúlevelek. Mert miután megírtam őket, nem emészt többé a mindent felemésztő szerelem. Onnantól fogva úgy tudom megenni reggel a gabonapelyhet, hogy közben nem azon jár az eszem, vajon ő is banánnal szereti-e a Cheeriost. Úgy éneklem a szerelmes dalokat, hogy már nem neki éneklem. Ha a szerelem olyan, mint a megszállottság, a leveleim olyanok, mint az ördögűzés. Megszabadítanak. Legalábbis azt kéne tenniük.

Író: Jenny Han
Eredeti cím: To All The Boys I've Loved Before
Cím: A fiúknak, akiket valaha szerettem
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2016.
Sorozat: A fiúknak, akiket valaha szerettem 1.
Oldalszám: 358.
Téma: Romantikus, Young Adult

Köszönöm a könyvet a Könyvmolyképző Kiadónak!
Sok jót hallottam a könyvről, és megtetszett a fülszövege is, ezért úgy döntöttem én is elolvasom, és hogy milyen jól tettem. Egy délután/este ki is olvastam, annyira belemerültem a történetbe, hogy fel sem tűnt, hogy telnek az órák.

A borító egyszerű, de nagyszerű. Tökéletesen passzol a történethez, amiért plusz pont jár.

És most térjünk rá a cselekményre. Nem is tudom hol kezdjem, talán ott kellene, hogy egyáltalán nem azt kaptam, amire számítottam. A fülszöveg alapján arra számítottam, hogy a történetet a leveleken keresztül ismerjük meg, mint valami napló. Azt gondoltam, hogy majd a múltból indulunk, és a jelenben kötünk ki, de nem ez történt. Ezt persze egy cseppet sem bántam ugyanis egy nagyon aranyos és remek könyv kerekedett így belőle.

Főszereplőnk Lara Jane, az ő szemén, gondolatain keresztül éljük át az eseményeket, amik néha viccesek, kínosak vagy éppen szomorúak.
Történetünk azzal kezdődik, hogy hősnőnk elmondja ezeknek a bizonyos leveleknek a történetét, mármint, hogyan alakult ki ez a szokása, és hogy mi értelme van. Ebből egyértelműen kiderül, hogy milyen fontos szerepe lesz a leveleknek a történet alakulásában.
Ezt követően egy nagy ugrás történik ugyanis az első fejezet egy fiú bemutatásával kezdődik. Ez a fiú nem más, mint a szomszéd srác Josh, a nővére, Margot pasija. Ebből mindenki vonja le a maga kis következtetését, én is megtettem.

A történet során szépen lassan megismerkedünk minden olyan fiúval, akinek levelet írt hősnőnk, van akiről szinte semmit nem tudunk meg, de akadnak olyanok is, akik a későbbiekben hozzájárulnak a cselekmény bonyolódásához. Lara Jane életét nem csak a szerelem bonyolítja, hanem az is, hogy Margot az iskola miatt messze költözik, így az eddigi feladatai hősnőnkre szállnak, aki igyekszik  a lehető legjobban teljesíteni, de nem mindig áll a helyzet magaslatán. Főleg, hogy az otthon maradt Josh miatt is aggódik.  Tetszett, hogy a lányok igazi testvérekként viselkedtek, és ezen a távolság sem változtatott, még ha voltak is nehézségek. Kitty a harmadik Song lány a fő bonyodalom okozója, de az ember mégsem tud rá haragudni.

A dolgok szépen lassan folynak a maguk kis medrébe, alapvetően nyugodt kis történetet olvashatunk, de azért innen sem hiányozhat néhány extra, ami miatt minél hamarabb a könyv végére akar érni az ember.

Nem kell valami eseménydús történetre számítani, de egy könnyed, nyári olvasmánynak tökéletesen megfelel, annak ellenére, hogy 358 oldalas. Nekem abszolút a kedvencem lett, és mint már említettem nagyon hamar el is olvastam. Bátran ajánlom azoknak, akik szeretik a jól megírt romantikus történeteket.

Az utolsó szóhoz érve, pedig azt éreztem, hogy Úr Isten azonnal kell a sorozat második része. Alig várom, hogy olvashassam. Azt pedig még jobban, hogy megnézhessem a könyvből készülő filmet.


2018. június 7., csütörtök

Top 5 féléves lista

Elérkezett a június, ami azt jelenti, hogy az év felénél járunk, ennek apropójából összegyűjtöttem azt az öt könyvet, ami a legjobban megfogott ebben az időszakban. Az mondjuk igaz, hogy nem sok könyvet sikerült elolvasnom, de remélem a következő félév már jobban sikerül.
És most lássuk a listát!


1. Jenny Han: A fiúknak, akiket valaha szerettem
Félve kezdtem neki a könyvnek, de pár oldal alatt teljesen magába bolondított a történet, olyannyira, hogy alig tudtam letenni. Romantikus, de mégsem az a nyáltól csöpögős, és nem mellesleg humoros is, aminek nagyon örültem, és alig várom, hogy a második része is a kezem közé kerüljön.


2. Christelle Dabos: A tél jegyesei
Teljesen tudatlanul ugrottam bele ebbe a történetbe, se fülszöveget nem olvastam se semmit, mégis elég hamar magával ragadott. Részletekben sikerült csak olvasnom, de nem éreztem azt, hogy emiatt nehezen menne a világába való visszatérés. Nagyon szépen, és jól voltak megcsinálva a leírások és a párbeszédek, és jól átjöttek az érzelmek, amiket szereplőink éreztek.




3. Vivien Holloway: Végtelen horizont
Sok jót hallottam már az írónő könyveiről, és régóta követem molyon, de valahogy soha nem került a figyelmem középpontjába egyetlen egy regénye sem, de ez szerencsére megváltozott, és ennek köszönhetően új kedvencet avattam a Végtelen horizont személyében. Egy nagyon eseménydús regényről beszélhetünk, amiben mindig történik valami izgi, aminek következtében egyszerűen odaragad a kezedhez a könyv, és nem tudod letenni, amíg véget nem ér. Utána persze sírsz, hogy lehet máris vége, és folytatást követelsz.




4. Csendes Nóra: Zápor utca
Egy újabb magyar írónő regénye került fel a listára, ami nem meglepő, hiszen a Zápor utca is egy szerethető, érdekes történet, amit bátran ajánlok mindenkinek, aki szereti a múltban és jelenben játszódó regényeket. Ez a kettősség különleges hangulatot ad az egész sztorinak, és imádtam minden sorát.




5. Terry Brooks: Az ​első király
A Shannara - A jövő krónikája sorozat az egyik kedvencem (nagyon fáj a szívem amiatt, hogy nem lesz 3. évad :'( ), így hát egyszer el kellett jönnie annak is, hogy könyvben is elolvassam a sztorit. Ugyan még csak a 0. résznél járok, de nagyon tetszett az író stílusa, és maga a történet is. Mozgalmasak, és érdekfeszítőek a cselekmények, egyszerűen nem tudtam letenni, bár néha muszáj volt, és tartottam pár napos szüneteket a fejezetek között.

2018. június 4., hétfő

Király Anikó - Strand, papucs, szerelem

Bogi igazi csapásként éli meg, amikor az egész nyarat édesapja lepukkant, balatonfüredi kempingjében kell eltöltenie. Ezért az eddigi nyarakból leszűrt tanulságok alapján összeír egy listát azokról a dolgokról, amiket mindenképpen el akar kerülni. Míg eleinte a legnagyobb problémája, hogy duci testét nem akarja bikiniben közszemlére tenni, később kiderül, hogy vannak az előnytelen fürdőruhánál és a lángostilalomnál komolyabb problémák is. És kezdetét veszi a nagy „Mentsük meg a kempinget!”-hadművelet…
Bogi izgalmas és röhejes kalandokba keveredik, és talán, de tényleg csak talán, békét köt ősellenségével, a bikinivel is.

Író: Király Anikó
Cím: Strand, papucs, szerelem
Kiadó: Menő Könyvek
Kiadás éve: 2018.
Oldalszám: 272
Téma: Ifjúsági, Nyár

Köszönöm a könyvet a Menő Könyveknek, és Király Anikónak, hogy megírta ezt az aranyos kis történetet. :) 
A fülszöveg nagyon megtetszett, hiszen egy könnyed, nyárias történetet ígér, néhány csavarral megfűszerezve. Na és persze a cselekmény Balatonfüreden játszódik, ami engem már megvett, hiszen szinte minden Balaton parti városért oda meg vissza vagyok. Tehát ezeknek köszönhetően, meg annak, hogy tanulnom kellene/kellett volna hatalmas lelkesedéssel vetettem bele magamat az olvasásba.

Az első oldalon máris egy listával találjuk szembe magunkat, amiről először azt hittem, hogy egy bakancslista, ami végül is igaz, csakhogy olyan dolgok vannak rajta felsorolva, amit főhősünk Bogi NEM szeretne csinálni az idei nyáron. Személy szerint néhány dolgot lehúztam volna a listáról, de hát ez nem rajtam múlott, és azért titkon reménykedtem benne, hogy a történet során jó néhány tétel mégiscsak megvalósul a felsoroltak közül. :D

A történet átlagos, mégis vicces, Bogi elég kellemetlen helyzetbe tudja magát hozni, de valahogy mégis a helyzethez képest jól kijön belőle. Az előre reménytelennek ítélt nyár, talán nem is lesz olyan katasztrófa, és erre lassan hősnőnknek is rá kell ébrednie.

Ahhoz képest gyorsan haladtam a könyvvel, ha azt vesszük mennyire nem volt időm olvasni, de szerencsére a szöveg elég könnyen csúszott, bár olyan hű, de nagy dolgok nem történtek, de azért az írónő szolgált pár meglepetéssel.

A történet alapja az hogy Bogi szülei elváltak, a lány az anyukájával él, de nyaranta két hetet az apukája kempingjében tölt. Ám az idei nyár más, és kénytelen két hónapig élvezni a Vadkacsa-élményt (Nem, nem az élő, állandóan kaját kunyizó madárkáról beszélek). Ez önmagában nem is lenne rossz, csakhogy a hely nem tart éppen a fénykoránál, és ha egy mód van rá Bogi szeretné a lehető legkevesebb időt a környékén tölteni, ám ez a terv hamar kútba esik.

Bogi két hónapja a Vadkacsa Kempingben nem nevezhető éppen unalmasnak. A hetek alatt jó néhány emberrel megismerkedik, akik hatással vannak rá, és szépen lassan pozitív irányba változtatják a gondolkodásmódját. Számos emlékezetes pillanatot is köszönhet ezeknek a személyeknek, hiszen kimozdították a szürke hétköznapokból, és a kedvtelenségből és olyan dolgokra vették rá, amiket soha nem gondolt volna, hogy megtesz.

Robit, Somát és Zitát már az első pillanattól kezdve imádtam, később Arnold is nagy kedvenc lett. A 3K csapatot, vagyis Kittit, Krisztinát (?) - nagyon ciki, de a harmadik lány neve nem jut eszembe - ki nem állhattam. Szerencsére nem szerepeltek olyan sokat, hogy nagyon felidegesíthettek volna.  Bogi szülei pedig egy külön kategóriát képeznek. Mind a kettőjüknek van egy szenvedélye az anyukájának az utazás az apukájának pedig a kemping, emiatt a lányuk gyakran rosszul érzi magát, de végső soron rendeződnek a dolgok.

Összességében tetszett a könyv, humoros volt és örültem neki, hogy a szereplők nem a tökéletesség mintapéldányai voltak, hanem gyarló emberek hibákkal. A romantika is szerepet kapott benne, de nem az a nyálas, minden pillanatban az arcodba robbanó fajta, hanem az a felszín alatt megbújó, de mégis nyilvánvaló. Egy kis nyári olvasmány, amit bátran ajánlok mindenkinek, aki szereti a könnyed történeteket.