Laini Taylor - Vér és csillagfény napjai



A Füst és csont leánya című kötet izgalmas folytatásában a kék hajú Karou a családja pusztulása után, a földig rombolt otthona romjai között találkozik az egyetlen, életben maradt kimérával, a Fehér Farkassal. A férfi meggyőzi, hogy át kell venniük elődeik szerepét, és tovább kell küzdeniük az angyalokkal szemben a kimérák szabadságáért. Karou vállalja a népéért folytatott heroikus és fájdalmas harcot, így ismét kénytelen a szerelem és a bosszú között választani. Szerelme, Akiva eközben a reménytelenséggel és a lelkiismeret-furdalással vívja csatáját…









Író: Laini Taylor
Cím: Vér és csillagfény napjai
Eredeti cím: Days of Blood and Starlight
Kiadó: Kossuth Kiadó
Kiadás éve: 2014.
Oldalszám: 376.
Sorozat: Füst és csont leánya 2.
Téma: Romantikus, Fantasy



Körülbelül egy hónapja olvastam a sorozat első kötetét, és nagyon megtetszett. Abban a bejegyzésben meg is említettem, hogy el fogom olvasni a második részt is, amit most megtettem. A stílus, a cselekmény, a szereplők ugyanúgy elvarázsoltak, mint először. Régi szereplők mentek és újak jöttek, van akit sajnáltam és van olyan is akiért a szívem szakadt meg. De kezdjük is az elején.

A borító hasonló, mint az első résznél, ám itt a kék helyett a piros a domináns szín utalva a címben megjelenő vér szóra. Egyszerű, de praktikus, nem igazán lehet róla ódákat zengeni, de azért elfogadható.

Történetünk abban a világban folytatódik, amibe betekintést nyerhettünk, ám még mindig rengeteg a megválaszolatlan kérdés, nem csak az olvasóban, hanem a szereplőkben is. Egy olyan háború részesei vagyunk, aminek szerintem senki nem tudja a valódi okát, célját, de mindenki szenved. Egyre többen és többen ébrednek rá arra, hogy talán soha nem lesz vége a harcnak, katonák és közemberek is, hiszen mást sem látnak, csak halált és pusztulást. A történelem órák során sokszor hallottam, hogy a háborúknak nincsenek győztesei, csak olyanok, akiket kevesebb veszteség ért. Ezzel teljes mértékben egyet tudok érteni, amúgy sem vagyok híve az erőszaknak, de ez túltesz mindenen.

Visszatérve a könyvre ugyan nagyobb szerepet kapott a háború, mint az első részben, de szerelmeseinket sem hanyagolták el teljesen. Elváltak útjaik, és fogjuk rá, hogy mindenki visszatért oda ahova kellett. Ez leginkább Akivára igaz, bár ő is egyre inkább azt érzi, hogy nem ez az a hely, ahol lennie kell, de nem lázadozhat, ha életben akar maradni. Karou élete drasztikus módon megváltozott, nem igazán volt más választása, ám ahogy társa úgy ő is egyre tisztábban lát, rájön, hogy az élet nem fekete vagy fehér, és amit eddig tapasztalt az nem teljesen egyezik a valósággal.
Mind a ketten megvívják a saját csatáikat, mert nem tehetnek mást, és közben bíznak, egy szebb jövőben, ami talán soha nem jön el.

Ahogy már megszokhattuk több szálon fut a cselekmény. Karou, Akiva, Zuzana és Mik, valamint néhány új szereplő szemén keresztül mindenhova bepillantást nyerhetünk. Emiatt változatosabb az egész regény, attól függetlenül, hogy az eleje kicsit döcögős. Történnek dolgok természetesen, amik kicsit lendítenek rajta, de összességében nincsenek akkora jelenetek, amikre azt mondhatnánk, hogy igen, na ez már valami, és ha visszaemlékszem a könyvre, ez tuti eszembe fog jutni.

Az egész könyv lassú folyású. Olvastatta magát, de nem igazán volt olyan, hogy izgultam volna, hogy na akkor most mi fog történni. Persze érdekelt, hogy mi lesz a vége, és hogy akkor ki is győz, vagy ki talál ki jobb dolgot, de annyira nem hozott lázba, hogy ne tudjak elszakadni a könyvtől.
A sorozat első része valahogy jobban tetszett, mozgalmasabb volt ehhez képest, aminek örülök, hogy ahhoz képest gyorsan haladtam az olvasásával, tehát ez már plusz pont. A másik, hogy a könyv tele van érzelmekkel, amiket az író hitelesen közvetít, tényleg azt éreztem néha, hogy legszívesebben együtt sírnék a szereplőkkel, vagy odamennék, megölelném őket, és azt mondanám, hogy minden rendben lesz. Másokat pedig, egy péklapáttal csaptam volna agyon, legyen az szárnyas vagy szárny nélküli lény.

A rosszfiúkon kívül mindenkit szerettem, bár mondjuk a karakterek nagy része ölt már, ami nem meglepő tekintve, hogy katonák. És itt jön a képbe, hogy aki parancsra öl ugyanolyan gyilkos-e, mint aki önszántából. Ez nyilván egy olyan helyzet, hogy te ölsz, vagy téged ölnek meg. Nem egy könnyű helyzet, így inkább ebben az esetben azokat tekintem rossznak, akik élvezetüket lelik az öldöklésben, mint a szeráfok császára Joram, és annak öccse Jaek, vagy éppen a kimérák vezetője Thiago.

Olvasás közben végig éreztem egy kis szomorúságot, valahogy az egész hangulat olyan nyomasztó volt, és nem tudtam ettől elvonatkoztatni, mégis azt kell mondanom, hogy nem volt rossz történet, mindenképpen megéri elolvasni, ezért bátran ajánlom mindenkinek, akinek tetszett a sorozat első része, hiszen a meglepetés ennek a könyvnek a végén sem marad el.

"Miért nem hagynak békén minket?, szerette volna kiáltani, de nem tette. Tudta, hogy a világ háborúi szörnyűbbek, semhogy megérthetné őket, és az ő élete sem fontosabb a világ rendjében, mint ezek a lepkék és szitakötők a fénypászmáikban." 











0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése