Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek

Louisa Clark elégedett az életével: szereti a csendes kisvárost, ahol születése óta, immár huszonhat éve él, a munkáját a városka egyik kávézójában. Szereti a családját, a mindig hangos, zsúfolt házat, ahol apjával, anyjával, az Alzheimer-kóros nagyapával, a család eszének tartott nővérével és annak ötéves kisfiával él. És talán még Patricket is, a barátját, akivel már hét éve vannak együtt. Egy napon azonban Lou szépen berendezett kis világában minden a feje tetejére áll: a kávézó váratlanul bezár, és Lou, hogy anyagilag továbbra is támogathassa a családját, egy harmincöt éves férfi gondozója lesz, aki – miután egy motorbalesetben teljesen lebénult – depressziósan és mogorván egy kerekes székben tölti napjait… 
Will Traynor gyűlöli az életét: hogy is ne gyűlölné, amikor egyetlen nap alatt mindent elveszített? A menő állása Londonban, az álomszép barátnője, a barátai, az egzotikus nyaralások – mindez már a múlté. A jelen pedig nem is lehetne rosszabb: nem elég, hogy önállóságától és méltóságától megfosztva vissza kellett térnie a szülővárosába, ebbe az álmos és unalmas városkába, a szülei birtokára, most még egy új gondozót is felvettek mellé, anélkül hogy kikérték volna a véleményét. Az új lány elviselhetetlenül cserfes, idegesítően optimista és borzalmasan felszínes… 
Lou-nál és Willnél különbözőbb két embert keresve se találhatnánk. Vajon képesek lesznek-e elviselni egymást, és -pusztán a másik kedvéért- újraértékelni mindazt, amit eddig gondoltak a világról?

„Igazán gyönyörű könyv. Nevettünk, mosolyogtunk és sírtunk, mint a kisgyerekek – egyszerűen muszáj elolvasni!” (Closer)

„Varázslatos és szívszorító. Olvasás közben vízálló szempillaspirál használata ajánlott.” (Marie Clarie)

Író: Jojo Moyes
Eredeti cím: Me Befor You
Cím: Mielőtt megismertelek
Kiadó: Cartaphilus Kiadó
Kiadás éve: 2012/2016
Sorozat: Mielőtt megismertelek 1.
Téma: Romantikus

Stáblista: 
Louisa Clark - Emilia Clarke
William Traynor - Sam Claflin
Katrina Clark - Jenna Coleman
Steven Traynor - Charles Dance
Patrick - Matthew Lewis
Camilla Traynor - Janet McTeer
Alicia - Vanessa Kirby
Bernard Clark - Brendan Coyle

Rendező
Thea Sharrock

Forgatókönyvíró: 
Jojo Moyes
Scott Neustadter
Michael H. Weber




A filmet láttam először, ugyan tudtam, hogy egy adaptáció, de valahogy nem vitt rá a lélek, hogy elolvassam a könyvet. Miután megnéztem és kisírtam a szememet tudtam, hogy el kell olvasnom, még akkor is, ha teljes depresszióba zuhanok utána. Nehezen, de rávettem magamat, hogy nekikezdjek, az elejével semmi problémám nem volt, szinte teljesen megegyezett a filmmel, aminek nagyon örültem, ritkán lát az ember ilyet. Nyilván a regényben jobban átjönnek az érzelmek, és a gondolatok emiatt talán sokkal jobban megrendíti az olvasót.

Szomorúsággal töltött el Will sorsa, hiszen egyik pillanatról a másikra az egész élete fenekestül felfordult, és sajnos nem jó értelemben. Minden, ami eddig lehetséges volt számára az megszűnt.  Ilyenkor eszembe jut, hogy mennyire nem tudjuk értékelni azt amink, van, és azokat a dolgokat, amiket megtehetünk, így volt ez főszereplőnkkel is, bár azért ő elég jól kihasználta a kínálkozó alkalmakat, szinte már felelőtlen, halálfélelmet nem ismerő módon.

Sajnálom Will-t és a családját, összeszorult a szívem és a gyomrom a történetét olvasva, de szerencsére fogalmam sincs, hogy milyen élete is lehet valójában, milyen nehéz lehet minden reggel felébrednie, hiszen az olvasó bármikor félbehagyhatja a könyvet és visszatérhet a megszokott életéhez, de neki minden egyes nap így telik, kilátástalanul, reményvesztetten. Mondhatjuk, hogy ez csak egy regény, egy kitalált történet, de tudom, hogy sok hús vér ember van ilyen helyzetben, és ezen nem tudnak változtatni, pedig szinte biztos vagyok benne, hogy bármit megtennének érte, ha újra teljes életet élhetnének. Viszont hiába olvassuk vagy halljuk, hogy ez vagy az milyen problémáktól szenved, csak együttérzést vált ki belőlünk – egyesekből szánalmat-, hiszen nem érezzük a fájdalmát, elképzelhetjük, de szinte biztos vagyok benne, hogy 100%-osan nem tudjuk átérezni az érzelmeiket.

Valójában a könyv nagy része nem szomorú, vagy legalábbis nem készteti az olvasót sírásra, aztán eljön egy pont, amikor egyre nehezebb olvasni a sorokat, egyszerre szerettem volna, hogy vége legyen és azt is, hogy ne. Mivel tudtam mire számíthatok, ezért egy kicsit könnyebb volt, de mégis nehezebb, ez a kettősség végigkísért a történeten. Ettől függetlenül azt kell mondanom, hogy megéri elolvasni a könyvet, és ha lehetséges a film megnézése előtt.

A szereplők összetett személyiségek, átlagosak, de mégsem unalmasak, az egyéb problémák mellett „hétköznapi” problémáik is vannak, emiatt teljesen emberinek, elérhetőnek látszanak. Lou egy kedves és szerethető karakter, aki látszólagos vidám, optimizmusával igyekszik Will életkedvét visszahozni, fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy minél színesebb és élvezhetőbb programokat találjon ki, és emellett főszereplőnk stílusát is el kell viselnie, ami szerencsére idővel megváltozik.

Will egy elkeseredett, reményvesztett férfi, aki – nem meglepő módon – nehezen viseli az életében bekövetkező változást. Minden napja egy küzdelem, és ez egyre jobban kimeríti. Amikor Louisa betoppan az életébe történik egy fordulat, megjelenik egy reménysugár. A lehangoló hangulat fokozatosan megváltozik, kellemesebb, kevésbé szomorú események sorozata következik, amiktől kicsit mindenki megnyugszik, és gördülékenyebben folytatódik a történet. Azonban a háttérben még mindig ott ólálkodik a sors, a tudat, hogy bizony nemsokára történni fog valami rossz, amitől nemcsak a szereplők, hanem az olvasó is a padlóra kerül, hiszen ez a dolgok rendje. Minden könyv/film, akkor adja a legnagyobb „pofont”, amikor a legkevésbé számítunk rá, ez sajnos itt sem alakul másként.

Will és Lou az együtt töltött idő alatt nem csak egymást ismerik meg, hanem önmagukat is és a világot. Megváltoztatják egymás nézőpontját. Hősnőnk megtanulja értékelni az életet, megvilágosodik, hogy nem lehet örökké ugyanúgy élni, és attól, hogy a változás félelmetes nem jelenti azt, hogy rossz is. Will felnyitja a szemét, megmutatja neki, hogy mennyi csodálatos dologtól fosztja meg magát, ha nem kockáztat, és nem változtat egy kicsit az életén.

Az idő előrehaladtával egyre jobban megbíznak egymásban, barátok lesznek, vannak, akik örülnek ennek, és olyanok is, akik nem. Megosztják egymással a gondolataikat, a véleményüket, a problémáikat. Gyakran akadályokba ütköznek Will helyzete miatt, ezek elkeserítőek, főleg látva, hogy mennyi mindent nem tehetnek meg, milyen sok helyre nem tudnak eljutni, mert nincsenek meg a kellő feltételek. Az egészséges embernek meg sem fordul a fejében, hogy néhány módosítással mennyire meg tudná könnyíteni mások életét, de sajnos általában minden a „többség” igényei szerint van kialakítva. Louisa ezek ellenére mégis megpróbálja színesebbé tenni a napokat, kisebb nagyobb sikerekkel.

És ahogy számítottam rá, bizony a végére úgy sírtam, hogy alig láttam, hogy mit olvasok. Ez ugyanúgy megvolt a filmnél is. A könnyektől függetlenül nem bánom, hogy elolvastam illetve, hogy megnéztem a filmet.

Szerencsére a film könyvhű lett egy két részlet kivételével minden fontos momentum belekerült, de ugye ezek csak azért maradtak ki, mert egy közel két órás filmbe nem lehet mindent belesűríteni.

Értékelés: 5/5
A film és a könyv is nagyszerű volt. Egy komoly témával foglalkozó mégis szerethető történet, ami ugyan kicsit megtöri az olvasót/nézőt a végére, de mégsem bánja meg, hogy megnézte/elolvasta.

Borító: 5/5
A könyv eredeti borítója egyszerű, de szép. A filmes borító is gyönyörű, semmi extra mégis figyelemfelkeltő.

Karakterek: 5/5
Nagyon jól kidolgozott karaktereket ismerhetünk meg. Mindenki a maga módján szerethető, és bár a mellékszereplőkre nem fektettek akkora hangsúlyt ez egyáltalán nem volt zavaró.

Kedvenc idézetek:
Valahányszor azon kaptam, hogy csak ül és bámul kifelé a kert be, arra gondoltam, hogy ő a legszomorúbb ember, akivel valaha is találkoztam.

Willre gondoltam, ahogy megpróbált nem nevetni a „Molahonkey Dal"-on egy éjszakán, mikor a hó aranyszínű förgetegként kavargott az ablak előtt. A bőrére gondoltam, a puha hajára, a kezére, egy élő személy kezére, olyasvalakiére, aki sokkal okosabb és viccesebb, mint én bármikor is leszek, és aki mégsem lát maga előtt fényesebb jövőt, mint hogy kioltsa a saját életét. És végül belenyomtam a fejemet a párnába, és sírtam, mert hirtelen az életem sokkal sötétebb és komplikáltabb lett, mint ahogy valaha is el tudtam képzelni, és azt kívántam, bárcsak visszamehetnék abba az időbe, amikor az volt a legnagyobb aggályom, hogy vajon Frank elég csokis fánkot rendelt-e.



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése