2018. március 11., vasárnap

Book A Sloth Club Unboxing #2


Köszönöm a Book a Sloth Club csapatának a dobozt!
Book a Sloth Club elérhetőségek:
Kedvezményes kuponkód: PROLOGUS20

A Book a Sloth Club márciusi dobozának témája az Ötórai tea volt, itt már lehetett sejteni, hogy körülbelül mire számíthatunk, mégis azt kell mondanom, hogy meglepődtem, és jó értelemben.

A bejegyzés innentől kezdve erősen SPOILER-es szóval, ha még nem láttad mit tartalmaz a doboz, és egyelőre nem is szeretnéd tudni, akkor ne olvasd tovább!

Szerdán érkezett meg hozzám a doboz, legnagyobb bánatomra azonban nem nézhettem meg rögtön, mert este hatig órám volt. De amint haza értem azonnal rávetettem magamat a kis csomagocskára.

Kinyitva a dobozt ez a szépség fogadott, a hátoldalán a doboz tartalmával, persze akkor félretettem csak később vettem jobban szemügyre.


Ezután lerántottam a leplet, azaz a rizspapírt a lényegről.
Az első kezem ügye akadó dolog ez a csodaszép bögre volt, amiből kiesett valami, ezzel megijesztve, de végül kiderült, hogy az csak a teaszűrő volt. :D


Ezt követően megláttam a világ legaranyosabb dolgát:


Először fogalmam sem volt, hogy micsoda, miért vannak lyukak az alján, és hogy miért jön szét, de anya felvilágosított, hogy ez egy teamártogató. Köszi anyu ;*

A következő áldozat ez a citromos fürdőbomba volt, aminek valami isteni az illata. Valaki mondja meg nekem, hogy van bárkinek is szíve beledobni a vízbe?


Ezután nevettem egy kicsit ugyanis az egyik ajándék egy angol telefonfülkés teadoboz volt, hasonlót kaptam a nővéremtől néhány hete, csak az kicsit nagyobb és más a mintája.


A könyvjelző hasonlóan a kis kártyához nagyon tetszett, annyira hangulatos, és illik a témához is, gyönyörű.


A doboz tartalmazott két csomag kekszet, aminek nem tudtam ellenállni és az egyiket már meg is ettem. Jelentem nagyon finom volt. :3 A másik pozitívum, hogy gondoltak a glutén/lisztérzékenyekre is. Valamint volt még egy Kandispálca is, amiről fogalmam sem volt, hogy micsoda, de a Google a barátom.


 És végül a könyv. Cynthia Hand, Brodi Ashton, Jodi Meadows - Lady Jane. Még nem találkoztam a könyvvel, de a fülszövege érdekesnek tűnik, és biztosan el fogom olvasni. :)

Edward ​még csak tizenhat éves, és már Anglia királya. De sajnos épp haldoklik, ami elég kellemetlen, ha azt nézzük, hogy inkább az első csókja tervezésével kellene foglalkoznia, mint azzal, hogy kire is hagyja a trónt… 
Jane Edward unokatestvére, akit sokkal inkább érdekelnek a könyvek, mint a romantika. Szerencsétlenségére Edward beleegyezett a megházasításába, hogy ezzel bebiztosítsa a trónöröklését. Ráadásul van valami igen furcsa a neki kiválasztottban: Gifford ugyanis egy ló. De tényleg, a férfi minden egyes nap hajnalán egy nemesi szénafalóvá változik – csak hogy naplemente után a fogai között szénaszálakkal változhasson vissza emberré. Ettől eltekintve azért meg kell hagyni, hogy roppantul jóképű, és Jane szívében szép lassan hely szabadul fel számára is. 
A történet egyre zűrösebbé válik, ahogyan Edward, Jane és Gifford egy kolosszális összeesküvés közepén találják magukat. Miközben a királyság sorsa a tét, hőseinknek saját összeesküvést kell szőniük, számos harcot megvívniuk, kalandozniuk, s a szívük sem maradhat szárazon. De vajon sikerül véghezvinniük a tervüket, amíg a fejük még a helyén lehet?



Összességében nagyon elégedett vagyok a márciusi dobozzal, engem kilóra megvettek, imádom minden egyes darabját. Nem tudnék egy elemet sem mondani, ami kiemelkedne a többi közül, és olyat sem, ami lehúzná a dobozt. Nagyon jól összeválogatták az ajándékokat, illenek a témához, és a könyvre is nagyon kíváncsi vagyok. :) 

Ötórai tea doboz tartalma:

- 2 db teasütemény (Walkers)
- Kandispálca (Coffeetry)
- Tea London témájú teás dobozban (New English Teas) 
- Tea illatú fürdőbomba (6 féléből az egyik: Levendula, Borsmenta, Rózsa, Citrom, Kamilla, Jázmin)
- Teás könyvjelző ("az esős napokat otthon kell tölteni, egy teával és egy jó könyvvel")
- Porcelán teás bögre szett, Tea time (Sandbury)
- Lajháros tea mártogató
- Brodi Ashton, Cynthia Hand, Jodi Meadows - Lady Jane 


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése